Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Stephen Hawking neve bizonyára sokak számára ismerős, hiszen egy világhírű tudósról van szó, akit sajnos fiatalkorában egy súlyos betegség ért utol, melynek szövődményeit a professzor igen érdekes módon győzi le nap mint nap. A beszédképtelenséget például már több évtizede egy különleges gépnek köszönhetően győzi le, így világszerte kápráztatja el a közönségét. Azt bizonyára kevesebben tudják, hogy az Intel már közel 20 éve ápol szoros kapcsolatot a professzorral, nemrég pedig egy újabb fejlesztést nyújtották át neki.
A több évig közösen fejlesztett ACAT (Assistive Context Aware Toolkit) névre keresztelt rendszer segítségével a híres elméleti fizikus még könnyebben tud majd kommunikálni a külvilággal, ráadásul más területeken is lehet majd hasznosítani a fejlesztést. A testreszabható platformot ugyanis a jövő év elején elérhetővé teszi az Intel, így technológiai és kutatási közösség már el is gondolkodhat ennek alkalmazásán.
5t3v3nk3
11 éve, 1 hónapja és 2 heteŐ a szememben egy hihetetlen csoda. az az erő a tudás, amit ő képvisel. lenyűgöz. És persze a technika is csoda, ami körbeveszi, hisz ha belegondolunk, Hawkins az első cyborg, a szó valódi értelmében…
totyak
11 éve, 1 hónapja és 2 heteJó pár műsorát láttam már TV-ben a világegyetem kutatásáról, nagy koponya az ember.
petrovicsz
11 éve, 1 hónapja és 2 heteSzimpatikus hogy ilyen betegséggel ennyire erős és kitartó tud maradni. Példa értékű ember.