Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix nem húzta sokáig az időt, és a Star Ocean: First Departure datálása után, egy huszáros vágással bejelentette a folytatás érkezését is a PAL-os régiókba. A második felvonás szintén a Sony handheld-jén érkezik, feltupírozott formában, valamikor jövő tavasszal. Egyelőre pontos napot, hónapot nem árultak el, csupán az évszak ismeretes. A Star Ocean: Second Evolution, a PlayStation exkluzív Star Ocean: The Second Story újragondolt verziója lesz.
Mint minden, valamire való remake esetében, ezúttal is tapasztalhatunk grafikai újításokat, javított harcrendszert, valamint friss animációs betétek is helyet kapnak a történetben. John Yamamoto uraság szerint a sorozat nagy sikernek örvend Japánban, és remélik, hogy a világ többi pontján is kitörő lelkesedéssel fogadják majd, a felújított újrakiadásokat a PlayStation Portable rendszerén.
Az október 24.-én startoló, első újragondolt felvonást, a Star Ocean: First Deaprture-t tehát valamikor tavasszal követi majd a folytatás, a Star Ocean: Second Evolution. A sűrűn úton lévő J-RPG rajongók igazán nem panaszkodhatnak, a Square Enix rájuk is nagy figyelmet fordít.
trishtan
17 éve, 3 hónapja és 1 heteNagyon szerettem ezt az RPG-t anno, nem is tudom, miért csak a feléig vittem el 🙁
futuretro
17 éve, 3 hónapja és 1 heteMost majd végigviheted ismét, megújult formában. 😉 Én minden RPG-t a feléig viszek csak el. nem szeretem őket, nem kötnek le hosszú időre…
trishtan
17 éve, 3 hónapja és 1 heteKözben rájöttem, hogy akkor ismertem meg az FF8-at, amit gyorsan végigkellett vinnem. megvolt a program 2000 nyarára 😄