Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A StarCraft II alighanem az idei esztendő legjobban várt stratégiája, hiszen a nagy múlttal rendelkező RTS folytatását már hosszú-hosszú hónapok óta epekedve várjuk. A 2010-es esztendőbe érve úgy látszik, hogy vágyaink is beteljesülnek, hiszen a legutóbbi értesüléseink szerint még ebben a félévben befut a játék első epizódja, amely nem csak a PC-vel rendelkező játékosokat kívánja megörvendeztetni, hanem a Mac rendszerek szerelmeseit is, lévén a Blizzard - egyelőre legalábbis - ezt a két változatot ígérte játékából.
A Battle.net fórumán a minap pedig kiderült egy érdekes információ ezzel kapcsolatban, ugyanis az ez irányú kérdezősködés hatására a Blizzard egyik embere elárulta a fanatikusoknak, hogy a StarCraft II PC-re és Mac-re írt verziói egy lemezen látnak majd napvilágot. Így tehát mondhatni teljesen mindegy melyik változatot szeretnénk, más játékokhoz – például a The Sims 3-hoz – hasonlóan egy DVD korongra égetve mindkettőt megkapjuk. Most már csak azt kellene tudnunk, hogy ezek a bizonyos korongok mikor kerülnek a boltok polcaira…
marco
15 éve, 11 hónapja és 4 heteÉs a Linux verzió? Ehh, jó lenne már észrevenni, hogy vannak más platformok is mint a használhatatlan winfo bameg.