Szerencsére, tehetjük is hozzá rögtön, hiszen a vászonra vitt adaptációk ritkán hozzák a játékok minőségét, és mind a fanoknak, mind a moziba csak véletlenül betévedőknek okoznak egy-egy kellemetlen estét. Ezzel szemben az egyáltalán nem szokatlan, hogy egy adott alkotás iránt ízig-vérig rajongó csapat minimális költségvetéssel, közemberek számára is könnyen elérhető technikával forgat/készít a játékhoz kapcsolódó filmet. Ezek közös jellemzője, hogy játékidejük ritkán lépi túl a 10 percet, viszont hatalmas lelkesedés hatására születnek meg.
Ebbe a kategóriába sorolhatjuk a lent látható StarCraft: First Contact című mozgóképet is, amelyik a StarCraft Legacy rajongói oldal és a Tractor Media közös gyermekeként június utolsó napján került ki az internet forgatagába, ahol aztán szinte pillanatok alatt elismerő szavak és virtuális vállveregetések százait gyűjtötte be. Nem érdemtelenül, ugyanis meglehetősen hangulatosra sikeredett a terranok és a protossok első találkozását megörökítő kevesebb mint 3 perces rövidfilm.
Az időpont 2499., a helyszín pedig a Chau Sara bolygó és a körülötte lévő űr. A StarCraft univerzumot jól ismerőknek bizonyára nem cseng idegenül ez a név, hiszen jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Az emberek által benépesített planéták közül ezt fertőzte meg először a Zerg, a Protoss Conclave pedig Tassadarra (ismét egy régi ismerős) bízta a bolygó megtisztítását, aki ezt végre is hajtotta, ahogy ezt a lenti alkotásban meg is tekinthetitek képekben. Érdemes!
#tv#