Mi volt a szituáció a Sims-nél? Még ha nem is tűnt fel, de a kiegészítőknek is volt egy beskatulyázható megjelenésük. Kijött egy kisebb kiegészítő, ami általában ruhákat meg apró butaságokat tartalmazott. Ilyen volt például az IKEA Home Stuff is. Amikor ez megjelent rögtön képbe került egy másik, ami egy nagyobb hangvételű expanzió volt, mint például a Házikedvenc. Ez az oda-vissza folyamat már lezárult, így utólag főleg nagyon át lehet látni.
A Spore szituációja úgy látszik ugyanerre épít. Kijön novemberben egy kisebb pakk, testrészekkel meg festésekkel, szóval apróságokkal. Majd jövő tavasszal napvilágot lát egy újabb bónusz lemez, ami a játékmenetet fogja érinteni, erről érkeztek most apróságok. A valószínű folytatás egy nyárra esedékes újabb kis kiegészítő, amiben teszem azt új épületek vagy füvek lesznek. Kétszer sem mondom, hogy nem lesz igazam, szerintem ennek hatalmas az esélye.
Na de lássuk az új kiegészítőt, ami a Creepy & Cute Parts Pack után fog következni. Egyenlőre még névtelen a kicsike és a belsőségeiről sem tudunk sokat, de… Az biztos, hogy az űrben történő életfolyamatra lesz hatással és kiegészítő jelleggel a pakk, valamint egy küldetésszerkesztő program is helyet foglal benne. Eddig ennyi és semmi konkrétabb, mert valószínűleg még a fejlesztők is most rakosgatják össze az ötleteiket, de ha bármi kiszivárog, mi ott leszünk és hírül adjuk. Szerintem a tavaszi kiegészítőt már most sokkal többen várják és igazuk is van…
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heterooooossz!!bééénáák:😮