Splinter Cell: Conviction: Nem a DRM miatt késik a PC-s verzió

2010. április 02.
1.6901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A francia UbiSoft majdnem sikerrel tiporta porba az évek során kialakult hírnevét a kitartó fanatikusok előtt az elmúlt hónapokban, köszönhetően forradalmi DRM rendszerének, amely valóban használ a kalózkodás ellen - feltörni továbbra sem sikerült a védelmet - de néhány plusz hónapos tesztidőszak még elkélt volna számára, ugyanis az indulás nem volt éppenséggel zökkenőmentes.
 

Szerencsére szépen lassan visszaáll korábbi dicsfényük, ám a többség továbbra is kételkedő, ha szóba kerül a UbiSoft, és az ő védelme.

Nem volt ez másképpen a Splinter Cell: Conviction esetében sem, amelyről mikor kiderült, hogy két héttel később érkezik a konzolos változatokhoz képest, rögtön mindenki elkezdett pletykálni, hogy biztosan a DRM miatt van a jégre tétel, de nem. A UbiSoft ugyanis hivatalos közleményben osztotta meg az Eurogamer brigádjával, majd ők a nagyvilággal, hogy nem a másolásvédelem áll a csúszás mögött, hanem az a némi extra idő, amit polírozással és néhány bug gyomlálásával tölthetnek el. Felmerül a kérdés, akkor vajon eddig mit csináltak a UbiSoft jó munkásemberei? Mindegy is, a DRM miatt már ne fájjon a fejünk!
8 hozzászólás

Shade

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Maniac írta:
Ezek csak próbálkozások SHade. Mindkét helyen zengedeznek, hogy nem működik.mosolygó smiley Ha fel is törik egyszer a védelmet, az nem mostanában lesz. Jelenleg a kalózok a nullával egyenlő eredményt értek el, inkább vegyétek meg, jobban jártok!
Naja én már megjelenés napján megvettem volna és a warez ellen vagyok dehát a netem...és ez boszant, hogy nemigazám, hogy nemtaláltak más megoldást.

válasz erre

Lac

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Az az igazság, hogyha sikerül is feltörni a védelmet, az nem holnap lesz. Mire működőképes lesz a tört verzió, a játék semmibe sem fog kerülni. Az Ubisoftos játékok árai elég hamar le szoktak menni 2-3 ezer HUF környékére, nem beszélve arról, hogy most sem olyan eget verő az ára sem az AC2-nek, sem a SC5-nek (8 ill. 9 ezer forint), tekintetbe véve azt, hogy néhány éve simán elkértek 12-13 ezer forintot egy-egy játékért.

Összefoglalva: fel fogják törni, de még nem ma, sőt, nem is holnap. Mire ez bekövetkezik, simán meg fogja érni bárkinek, hogy megvegye a játékot. Ki akarnak egy bugos tört cuccal játszani, ha potom pénzért megkapja a normális terméket?

válasz erre

Maniac

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Shade írta:
Nemakartam belinkelgetni mert ez olyan warezolós dolog azt így többen nézegetnék, de ittvan pár forrás.
http://cs.rin.ru/forum/viewtopic.php?f=10&t=55769&sid=2e251b7ef50af39fed677f311d38cd4f

http://thepiratebay.org/torrent/5475770/Assassins_Creed_2_Server_Emulator_(Beta)
Ezek csak próbálkozások SHade. Mindkét helyen zengedeznek, hogy nem működik.mosolygó smiley Ha fel is törik egyszer a védelmet, az nem mostanában lesz. Jelenleg a kalózok a nullával egyenlő eredményt értek el, inkább vegyétek meg, jobban jártok!

válasz erre

Shade

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Maniac írta:
Shade, ha adsz forrást elhiszem, de már fél órája kutakodok, és nem találok semmi infót erről. Ide szúrd be a linket, ahol ezt olvastad kérlek.
Nemakartam belinkelgetni mert ez olyan warezolós dolog azt így többen nézegetnék, de ittvan pár forrás.
http://cs.rin.ru/forum/viewtopic.php?f=10&t=55769&sid=2e251b7ef50af39fed677f311d38cd4f

http://thepiratebay.org/torrent/5475770/Assassins_Creed_2_Server_Emulator_(Beta)

válasz erre

Maniac

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Shade írta:
Nem, nem! Ez így van ahogy mondom, csak még kevesen tudnak róla. Csináltak a hackerek egy ofline server emulálót amivel továbmegy az animusnál és el lehet vinni a 3. küldetésig és mindezt egy éjszaka alatt csinálták. Én csak igazat mondok.
Shade, ha adsz forrást elhiszem, de már fél órája kutakodok, és nem találok semmi infót erről. Ide szúrd be a linket, ahol ezt olvastad kérlek.

válasz erre

Shade

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

fabre írta:
a picsát torték fel háromnegyedig !! hulye kamu az egész !! már olyant is olvastam h 24 ora sem kellet és feltorték stb .... ahhh ,ennek a találgatásnak semmi értelme shade !! csak bolondítod az embert !!
Nem, nem! Ez így van ahogy mondom, csak még kevesen tudnak róla. Csináltak a hackerek egy ofline server emulálót amivel továbmegy az animusnál és el lehet vinni a 3. küldetésig és mindezt egy éjszaka alatt csinálták. Én csak igazat mondok.

válasz erre

fabre

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Shade írta:
Aha nagyszerű, de kiváncsilennék az arcukra ha most tudnák, hogy a drm-jüket már háromnegyedig feltörték és márcsak egy karnyújtásnyira vannak a hackerek, hogy megoldják. :/
a picsát torték fel háromnegyedig !! hulye kamu az egész !! már olyant is olvastam h 24 ora sem kellet és feltorték stb .... ahhh ,ennek a találgatásnak semmi értelme shade !! csak bolondítod az embert !!

válasz erre

Shade

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

Aha nagyszerű, de kiváncsilennék az arcukra ha most tudnák, hogy a drm-jüket már háromnegyedig feltörték és márcsak egy karnyújtásnyira vannak a hackerek, hogy megoldják. :/

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja