Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jövő esztendő februárjában feltehetően már befut az év lopakodós játéka díjra komoly eséllyel pályázó Splinter Cell: Conviction, amely Sam Fisher legújabb kalandjai mellett rengeteg újdonságot közvetít a fanatikusoknak, annak ellenére is, hogy a UbiSoft korábban úgy nyilatkozott, komolyan követni fogja a régebbi epizódok nyomvonalát. Fisher bácsi kalandjai feltehetően valóban ragaszkodni fognak a hagyományokhoz, azonban lesz az alkotásban többjátékos mód is, sőt mi több, kooperatív kampány is, amelyben nem Sam játssza majd a főszerepet, ám történetéhez így is komolyan kapcsolódni fog.
A mai napon az illetékesek éppen ezt a kooperatív kampányt szeretnék prezentálni számunkra egy néhány másodperces mozgókép segítségével, amelyen bemutatkozik a két főszereplő, és néhány akciójuk is, méghozzá testközelből. Ha eddig nem tudtad elképzelni, a mögöttesek vajon hogyan képzelik el a co-op játékmenetet a legújabb Splinter Cell epizódban, akkor most itt a nagy lehetőség, hogy mozgás közben pillants rá. A játék PC-re és Xbox 360-ra érkezik a jövő februárban.
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 4 napjaSzaisztok! Ez a Co-op azt jelenti, hogy mással de akár egy gépen is (két kontrollerrel) lehet játszani? (egy tv-t nézve?) Szaisztok! Ez a Co-op azt jelenti, hogy mással de akár egy gépen is (két kontrollerrel) lehet játszani? (egy tv-t nézve?)
lac
16 éve, 1 hónapja és 4 napjaFogós kérdés, sajnos biztosan nem tudom rá a választ. A Splinter Cell 3-ból kiindulva a coop külön gépen lesz játszható, hálózaton keresztül. Természetesen ez csak feltételezés, hátha egy kolléga tud bővebb (pontosabb) felvilágosítást adni.
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 4 napjaKöszönöm a választ!
Ha már itt vagyok, Nem tudnál segíteni, hol tudok érdeklődni, tájékozodni, hogy milyen játékok vannak xbox-ra amikkel lehet ketten egy gépről játszani? MOst tervezek venni egy gépet, mert a bnőmmel akarunk játszogatni esténként. Még nem volt konzolom szóval ismeretlen a terep. (Bocs ha rossz helyre írtam a kérdést). Annyit kiderítettem, hogy az osztott képernyős módit Split Screen -nek hívják. VAnnak erre (magyar) fórumok, ahol ilyesmiről érdeklődni tudok?
raiden
16 éve, 1 hónapja és 4 napjaErre Futu tudna korrekt választ adni,de ha a gugliba rákeresel mondjuk a „konzolos fórumok” témára,biztos találsz választ a kérdéseidre..🙂
raiden
16 éve, 1 hónapja és 4 napjaDe itt az oldalon is találsz konzollal,illetve játékokkal kapcsolatos fórumokat..😉
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 napjaKöszi az infot, megnézem! 😄