A tavalyi év nem hozott túl sok gyümölcsöt a Splash Damage számára, hiszen a Brink fogadtatása enyhén szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után - ez azonban nem törte kerékbe a tehetséges csapat önbizalmát.
Olyannyira nem, hogy az idei évre több játékot is szándékukban áll bejelenteni, méghozzá PC-re, konzolokra egyaránt... Mi több, a csapat attól sem retten vissza, hogy "teljesen új területekre" merészkedjenek. Ez vajon mit jelent?
Paul Wedgwood nemrégiben különös nyilatkozattal kívánta felcsigázni közönségük kedélyeit. A
Splash Damage fejlesztővállalat vezérigazgatója néhány rendhagyó bejelentést helyezett kilátásba, amelyekre az "elkövetkező hetekben és hónapokban" kerül majd sor.
Több jelentős bejelentést is készülünk tenni az elkövetkező hetekben és hónapokban. Felvettünk néhány lenyűgöző új tehetséget, a kulcsterületeken erősítettük csapatunkat. Új címeket fogunk leleplezni - a korábbról ismert platformokra (ide értve a PC-t, valamint a világ vezető konzoljait), és számunkra teljesen új területekre merészkedünk majd.