Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Pénteken elköszöntem hétfőig, a sors mégis úgy hozta, hogy ki kell vennem a részem a hétvégi hírezésből, örömmel teszem és nem érkeztem üres kézzel. A közelmúltban bemutattunk Nektek egy videó részletet, amelyet a Sega dobott össze, Halloween-ra. A pofás CG animációban Sonic újonnan felfedett, sötétebbik alteregója vívja küzdelmét egy ódon környezetben. A Sega ígéretéhez hűen befejezte, majd közzé is tette a felvezetett mozi teljes változatát.
Ezt tekinthetitek meg alant, kurtítatlan terjedelmében. A Sonic Unleashed egyik reklám hadjárataként is felfogható az animációs remekmű, szórakozás közben szimpatizálhatnak össze az érdeklődők Sonic kegyetlenebb énjével, aki az éj leszállta után Vérsündisznóvá transzformálódik és brutális pofonokat osztogat a rászorulóknak.
A Sonic Unleashed HD konzolos verziói is hamarosan a boltok polcain pihennek majd, a Sega kénytelen volt csúsztatni a játék megjelenését PlayStation 3-on, valamint Xbox 360-on. Míg utóbbi elméletileg november végén megjelenik majd, addig a PlayStation 3-as kivetülés valamikor decemberben lát napvilágot. Dőljetek hátra és tartsatok Werehog-gal.
A videót eredeti környezetében is megleshetitek a SEGA weboldalán.
alphadog20
17 éve, 1 hónapja és 3 heteNagyon jól sikerült video esküszön jóbb története van mint néhány most megjelent filmnek
cyb
17 éve, 1 hónapja és 3 heteNagyonottvaaaaaaaaaaaann 🙂
lackooo
17 éve, 1 hónapja és 3 heteEzt a baromságot. Sonic mint vérfarkas… Pfffffffffff 😕
cyb
17 éve, 1 hónapja és 3 hetehát különben hogy győzné le azt a szellemet 66-szor körbeszaladja mire az elszédül? :😎
lackooo
17 éve, 1 hónapja és 3 heteMaga az animáció szép, meg van csinálva az tény, de mi ez az átváltozós ökörség?? Vagy most nem értem, lemaradtam valamiről?? Soha nem hallottam ilyenről, h Sonic egy vérfarkas… 😖
futuretro
17 éve, 1 hónapja és 3 heteEz csak az Unleashed-ben lesz így először. Dr. Robotnik műve. Éjszakánként változik át, olyankor a játékmenet is drasztikusan megváltozik majd. Nézz vissza nálunk, rengeteg hír és videó van róla az archívumban.
lackooo
17 éve, 1 hónapja és 3 heteAhh… mi a manó… Pedig úgy emlékszem az összes Sonicos hírt elolvastam, de nem emlékszem ilyenre… 😄 Azért köszi a felvilágosítást. 😄
alphadog20
17 éve, 1 hónapja és 3 heteSonic véletleül nem Roka met akkor Vérrokává változik át😛
futuretro
17 éve, 1 hónapja és 3 heteAkkor mégsem mindet, mert sokszor hoztam szóba ezt a Werehog témát és videókon is hoztuk többször. 🙂 Nem baj, hamarosan a végtrméket kóstolgathatjuk. 🙂
alphadog20: Sonic nem róka… 🙂 A nevében is szerepel, Sonic The Hedgehog, azaz sündisznó… 🙂 Volt egy róka haverjai sokáig, őt Tails-nek hívták. 🙂 Még 1992-ben, a Mega Drive-os Sonic 2-ben bukkant fel először. 🙂 Sonic viszont tudott transzformálódni Super Sonic-ká, az is vadóc volt.
cyb
17 éve, 1 hónapja és 3 heteúgy látom te Sonic nagylexikon vagy 🙂
alphadog20
17 éve, 1 hónapja és 3 heteakkor vérSÜNI
futuretro
17 éve, 1 hónapja és 3 heteEzt szerénytelenül állítom. 🙂 a kilencvenes évek eleje óta imádom, mint egy félistent. Ha Sonic nem lett volna, lehet, hogy sohasem nyúlok a konzolokhoz. 1992, Sega Master System, Sonic The Hedgehog. Így kezdődött nálam minden. 🙂
lackooo
17 éve, 1 hónapja és 3 heteSőt, megsúgom, h volt hyper Sonic is…. 😛 Ha a Sonic3-at és a Sonic snd Knuckles kártyákat összedugtad, és az óriás smaragdokat is megszerezted. 😛
lackooo
17 éve, 1 hónapja és 3 heteÉn 91’ben kezdtem a Sonicot Mega Drive-on, és ez az egyik játék, amivel bármikor játszanék napokat-éjjeleket. A másik az Ecco. 😄 De sok kisebb cím is van amiket szeretek, alig várom már azt a Mega Drive gyűjteményt HD-ben… 😄
futuretro
17 éve, 1 hónapja és 3 heteA KEGA Fusion emulátorral PC-n több mint remek az emuláció, nap, mint nap játszom velük. Ajánlom szíves figyelmedbe, a grafikai plugin-okkal együtt, valami szenzációsan jól festenek a Mega Drive cuccok.