Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dátumot kapott az űrben játszódó RTS-ek egyik kiválósága, a Sins Of Solar Empire első DLC-je, melyet az első tervek szerint tavaly novemberre vártunk. Fanatikusok tisztában vannak vele, hogy abból az időpontból nem lett semmi, cserébe most újra bedátumozták nekünk, egyenesen február 11. napjára, akkor lesz ugyanis digitális formában elérhető a kiegészítés, a tervek szerint 10 dolláros egységáron, The Entrenchment névre keresztelve.
A jelen pillanatokban úgy áll a dolog, hogy ezt a kiegészítőt még további kettő fogja követni, igazságosan elosztva az idei évben. A hivatalos irományokban ezeket "micro-expansion" néven emlegetik, tehát nagy durranásokat nem kell várnunk tőle, de akkor reméljük a 10 dodót sem fogják elkérni értük, hiszen az merő igazságtalanság lenne.
Az új és egyben első DLC a sorban a szokásos új egységeket, minden frakcióhoz új küldetéseket, valamint hibajavításokat takar, tehát aki már rendelkezik az alapjátékkal, az február elején figyelje a hivatalos honlapot, ahonnan 10 zöldhasú lepengetése után töltheti is az expanziót.