Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha létezik olyan játék, amely minden korosztálynak és nemnek egyaránt megdobogtatja a szívét, akkor az csakis a The Sims sorozat lehet. Van valami elragadó abban, hogy saját életünket virtuális formában élhetjük újra, díszítgethetjük a házunkat, sőt, akár kapcsolatot is kezdeményezhetünk a szomszéddal. A legutóbbi rész, szám szerint a harmadik eddig még csak PC-re jelent meg, ami miatt a konzolos réteg szomorú volt. Szerencsére hamarosan véget ér a kesergés, hiszen kiderült, hogy a játék hamarosan konzolokra is megérkezik.
Az EA ugyanis bejelentette, hogy az élet-szimulátor harmadik része még idén télen megjelenhet konzolokra, pontos dátumot azonban egyelőre nem közölt a mamutvállalat. Azt se lehet biztosan tudni, hogy milyen gépekre érkezik a Sims 3, a fejlesztőcsapat csupán egy „konzolokra és handheldre érkezik” mondattal lepte meg a nagyérdeműt, de gyanítjuk, hogy a jelen konzolgenerációból egyik gép se fog kimaradni a Sims 3 őrületből. Kézi-konzolokon már más a helyzet, hiszen nehéz eldönteni, hogy a DS-en vagy a PSP-n működne jobban a produktum; úgy néz ki, meg kell várni az EA hivatalos közleményét a verziókról. A játék még tavaly júniusban jelent meg PC-re, így időszerűnek tűnik a konzolos változatok megjelenése.
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 hetebirnám xbox-ra,de szerintem ugyse lesz!
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 heteps3ra sztem elsőként venném meg!
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 napjaEz a konzolos megjelenés csak még több eladást fog jelenteni, és újra világrekordot dönthetnek 😄