A Silicon Knights egyelőre nem kívánja felfedni a tervben lévő anyagait, ám azokat a következő hónapok során szép lassan bemutatják a nagyérdeműnek. A stúdió most újraméretezi önmagát, majd a későbbiekben ismét kibővülnek néhány taggal, amennyiben azt a következő project-ek is megkövetelik majd.

A stúdió főnöke, Denis Dyack elmondta, hogy 26 főt bocsájtanak el azonnali hatállyal, akiket visszavárnak, mert tehetséges és keményen dolgozó munkaerő voltak, egyszerűen csak átmenetileg szükségtelenné vált az a magas létszám, amellyel mostanáig tevékenykedtek.

Őket mindenképp visszavárják a stúdióhoz, amint újra szükség lesz rájuk, a jövőbeli project-ek összehozásához. Ez egy bevett stratégiai húzás, egy-egy nagyobb cím fejlesztése során a csapatok egyre bővülnek, majd a játék megjelenése után megcsappan néhány fővel a banda. Ez egy állandó körforgás, hiszen amint újból összeállt egy sikervárományos koncepciója, a team újra gyarapodni kezd majd.