A Myra Lee névre hallgató amazonunk és társa, Aron Alvarez nyomozásaiba csöppenhetünk majd bele a játékban. A sztoriról eddig annyi derült ki, hogy egy amerikai titkos-fegyvernek sikerült kiszivárognia és ellenséges kezekre jutni, így ezt kell majd nekünk édes kettesben visszaszerezni, de először is felfedni, hogy merre találjuk meg a kicsikét.

Míg leányzónkkal a Hitman féle csendes gyilkolást gyakorolhatjuk, addig Alvarezzel (aki mellesleg a Delta Force tagja) az igazi aprítást vihetjük végbe. Természetesen helyzetfüggő lesz, mikor melyiket irányíthatjuk, de ha Myra popóját szeretnénk lesni, lehetőségünk van csak vele végigvinni a játékot. Ilyenkor a másik tag csak rohangál velünk és teszi a dolgát.

A DirectX 10-et és fizikai gyorsítást is használó játék majd valamikor 2009-ben fog elkápráztatni minket, előreláthatólag csak PC-n és XBox 360-as konzolon. Utóbbira való megjelenésről voltak pletykák, hogy nem lesz, azonban ennek most semmi nyomát nem találtam…