Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az idei esztendő többek között a Serious Sam franchise feltámadásáról is emlékezetes lesz a játékosvilágnak, hiszen pár hónapja a semmiből érkezett a Serious Engine 3-mal hajtott Serios Sam HD: The First Encounter bejelentése. A horvát fejlesztők szerencsére úgy gondolták, hogy érdemes előkészíteni a terepet a zsákjukban rejtegetett igazi nagyvadnak, a Serious Sam 3-nak. Addig azonban még sok víz lefolyik a Száván, amíg ki merik rakni a nagyközönség elé az évtized egyik legtökösebb akcióhősének harmadik kalandgyűjteményét. Például hamarosan érkezik a Serious Sam HD: The Second Encounter, amelyik az első epizód kiegészítőjének korszerű látványvilággal felvértezett változata lesz.
Ennek ellenére az igazi rajongók gondolatai minduntalan egyetlen kérdés körül forognak: vajon mikor süt le végre a nap is a Serious Sam 3 végleges dobozára. Roman Ribaric, a fejlesztőcsapat első számú kulcsfigurája a Destructoidnak adott interjúban megszellőztette a dátumot, bár eléggé tág intervallumot jelölt meg. „A jelenlegi tervek szerint 2010-ben befejezzük”, – ígérte. Hihetünk neki? Mivel mást nem tehetünk, egyelőre fogadjuk el a szavait, és bízzunk benne, hogy a roppant ütősnek tűnő jövő évi felhozatalt a Serious Sam 3 is erősíteni fogja.
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 2 heteremélem kijön. december van már, és 2010-re ígérték ezt is meg a Half life 2 eposide 3-at is. ha valamelyik megjelenik, vkitől azt kérem karácsonyra.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaSajnos a 2010-es megjelenés felejtős 😄 De azért megéri rá várni, brutális játék lett, ugyanígy az első két része is.