„A következő évek Duke erőteljes újjáéledéséről fognak szólni. Számos Duke játékot tartunk a tarsolyunkban, amelyek különböző fejlesztési állapotban vannak, néhány közülük már a következő évben megjelenik. Mindenképpen szeretnénk azt látni, hogy Duke betör a casual játékok piacán tátongó résekbe, emellett pedig néhány komolyabb Duke játék is fejlesztés alatt áll. Ezen projektek közül közel az összes bejelentetlen.”
A nagyvilágnak egyelőre tudomása van 2 darab iPhone-ra készülő alkotásról, amelyet már Miller is elismert korábban, a Nintendo DS-re és PSP-re készülő Duke Nukem Trilogy-ról a Frontline Studios bázisáról, valamint a jelenleg pletyka szinten lévő Duke Nukem: Manjattan Project Xbox Live Arcade-es portjáról. Emellett november végén kaptunk egy képet, amelyet külföldi kollégáink a Duke Nukem D-Day című produktumhoz kötöttek.
Az interjú során természetesen kitértek a Duke Nukem Foreverre is, amelyről Miller állítása szerint „sosem mondták, hogy leállították a munkálatait”. A magyarázat: „Igen, elbocsátottuk a belsős fejlesztőcsapatot, de ez nem jelenti a projekt halálát is egyben.” Miller kitért a Duke filmre is, amelyről eddig nem sokat hallhattunk, de állítása szerint jól haladnak vele, és „sokkal teljesebb sztorit írunk Duke köré, amely kitölti az összes részletet, amelyeket a képzelőerőre hagytunk a játékokban”.
A beszélgetés végén elárulta azt is, hogyan tudott a 3D Realms életben maradni oly sok esztendőn keresztül anélkül, hogy komolyabb címekkel álltak volna elő: „A Duke Nukem 3D-t 300 ezer dollárból raktuk össze, és ennek az összegnek 25-szörösét kaptuk vissza, ráadásul a külsősök által készített konzolos Duke játékok is szépen fogytak. Plusz, a Wolfenstein 3D-vel is kaszáltunk. De a legnagyobb kaszálást a Max Payne-nel hajtottuk végre. 30 millió dollár bevételre tettük szert belőle (miközben 2,5 milliót fektettünk bele), valamint további 48 millió dollárra, amikor eladtuk az IP-t a kiadónknak. Oh, és résztulajdonosai voltunk a Gathering of Developersnek, amikor eladták azt a Take2-nak. És végül, meglehetősen szerencsések voltunk az egyéb befektetéseinkkel is, mind a tőzsdén, mind más stúdiókban.”
vendeg
16 éve, 3 hete és 1 napjanemjó túlkevés a ember