adatlapján' target='_blank'>R.U.S.E. névre hallgató második világháborús stratégiát, amely komolyan megreformálta volna a műfajt, ám ez szerencsére nem jelenti azt, hogy a korábban megkezdett látnivalók kibocsájtásával leálltak volna, lévén egy "így készült" trailer-sorozat második része futott be hozzánk a tegnapi nap, késő esti óráiban. Az elsősorban a szavakra koncentráló videóinterjúban egy illetékes fejlesztő oszt meg velünk érdekességeket a formabontó programról, miközben néhány gameplay jelenet megtekintésével is gazdagodhatunk.
A megtévesztés tudományát a stílusba építő stratégiáról mindemellett érdemes tudni, hogy nem csak új opciókkal, hanem az érintőképernyővel megtámogatott irányítással is szeretne forradalmit alkotni, feltehetően ezért is csúsztatta el a UbiSoft a programot egy távoli időpontra, mert a hibázás lehetőségének itt egyenlőnek kell lennie a nullával. Az előzetes béta tesztek után bátran kijelenthető, hogy a R.U.S.E. keményen helyt áll majd a palettán, és ha ezt nem hinnéd el nekünk, akkor íme a videó, amin egy illetékes próbál meggyőzni majd erről.
#tv#