A hír darabokra törte szét a fanatikusok szívét, azonban a Capcom-os Keiji Inafune némiképpen máshogyan látja a dolgokat, az úr ugyanis egy spanyol magazinnak adott interjúban éppen a fentiek ellenkezőjét állította.
A Resident Evil 5 sikerén felbuzdulva ugyanis Keiji feketén-fehér azt nyilatkozta, hogy a Capcom nagyon rövid időn belül megosztja majd az első részleteket a széria hatodik epizódjával kapcsolatban, amiről Jun Takeuchi korábban úgy nyilatkozott, hogy a franchise feltámasztását fogja szolgálni ez a projekt. Hogy valóban így lesz-e, az a fentiek értelmében "hamarosan" kiderül, mindenesetre a tényre, miszerint nem kell 6-8 évet várni a hatodik részre, ráerősít, hogy a tavaly márciusban megjelent előd immáron a 6 milliós eladásokat ostromolja, ami minden téren szép eredménynek mondható.