Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
John Romero, az id Software társalapítója, valamint a Wolfenstein 3D, DOOM és egyéb legendák atyja úgy véli, a játékosoknak már egyáltalán nincs szükségük konzolra ahhoz, hogy játszanak. A tehetséges fejlesztő meglátása szerint a PC ereje és modifikációja az, ami miatt sokkalta kifizetődőbb beruházás egy gamernek, ellenben a konzolokkal, amik "hat évig változváltozatlanul csücsülnek" a polcunkon - s amiket idővel a tabletek is fegyverletételre kényszerítenek...
A Romeróhoz intézett kérdés így szólt: Mit gondol, milyen hatást gyakorolnak majd a tabletek a hagyományos konzolpiacra a jövőben?
Éppen eről írtam a blogomban 2005-ben, ami egyfajta konzolbúcsúztatás. Leginkább a PC-re és annak erejére gondoltam ekkor. Az otthoni PC-id roppant erős gépek, ha fejleszted őket. Sokkal erősebbek, mint a konzolok. Mind gyorsabbak és gyorsabbak lesznek, míg a konzolok hat évig változatlanul csücsülnek, vagy ha mégis változnak, úgy csupán jelentéktelen modifikációkról van szó. Ez a nagy igazság a játékbizniszben. Már zajlik egy ideje, de a technológia és az árdifferencia már olyan pontra jutott, amikor megkérdem magamtól: miért nem veszek egy PC-t? Miért költenék többet egy konzolra, amikor a PC HD-felbontású Wi-Fi videót képes nyújtani? A PC-men is tudok játszani wireless kontrollerrel.
Amit azonban nem láttam előre 2005-ben, az a poszt-PC, ezek a tabletek, tudja. Az új iPadnek elképesztő gyors grafikája van és egy gyors gép, nagyszerű játékok vannak rá. Képes egy óriási HD-képernyő grafikáját tükrözni és alapjában véve azt bizonyítja, hogy nincs szükséged konzolra.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteSzép, kíváncsi leszek a next genre illetve a tegra 4-re.
rdave
13 éve, 7 hónapja és 3 heteLátszik melyik platformot részesíti előnyben…
Igaz én is PC-n játszom jelenleg de azért az már sok hogy: „nincs szükséged konzolra”.
„Az otthoni PC-id roppant erős gépek, ha fejleszted őket. Sokkal erősebbek, mint a konzolok. Mind gyorsabbak és gyorsabbak lesznek, míg a konzolok hat évig változatlanul csücsülnek”
Jó hogy erősebbek mint a konzolok ha folyamatosan fejleszted de van akinek erre nincs pénze hanem 6 éve megvette azt a konzolt és máig játszik rajta.
marco
13 éve, 7 hónapja és 3 heteA tabletek nem fogják a konzolok végét jelenteni. Köszönőviszonyban nincsenek egymással.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteFélrebeszél a pali😄
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 hetehogy lehet összehasonlítani a két dolgot?😮
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteSehogy. Csak okoskodni kell.🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteEz butaság akinek tablet kell azt vesz akinek konzol az azt nekem pl ps3am van és semmi pénzért nem adnám oda egyik tablért sem
marco
13 éve, 7 hónapja és 3 heteEgyetértek veled, szerintem sincs egyiknek köze a másikhoz… Nem is értem a pali okfejtését de komolyan…🙂
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteSiman igaza van.Csak egy kicsit tavolabbra kell nezni.
Egyre durvabbak a hand held cuccok.
Azokat hurcikalhatod magaddal.
Es ha mar eleg jo gamek vannak ra akkor minek a konzol.
Az meg, hogy jok a konzolos jatekeladasok nem jelenti azt, hogy a kovetkezo generaciora is olyan kereslet lesz (magara a konzolra gondolok).
Illik nem elfelejteni, hogy a piac penzugyileg elegge le lett nullazva az utobbi idoben.
Rogton az elejetol rafizetessel arulni meg igen kockazatos.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteSokat kell még annak fejlődnie ahhoz azért…🙂
mrbuldika
13 éve, 7 hónapja és 3 heteEz baromság!! Hol jobb egy tablet a konzolnál, aki csak játszani akar ki gondolkozik el azon hogy mit vegyen ps3/xbox360 at vagy ipad et?? Tök idegesítő mennyire lenézik mások a konzolokat, egyébként meg ha már Hand Held cucc akkor tuti nem tablet fogja lenyomni a konzolokat hanem egy kézi konzol 😕/