Bizony-bizony, most jön a bukfenc, ugyanis Európában egyenlőre dobozos verzió nem jelenik meg, erre majd február elején kerül csak sor. (Nagy valószínűséggel a honosítás miatt is csúszik nálunk.) Tehát aki szeretne dobozban magáévá tudni egy eredeti Rise Of The Argonauts példányt, az berendelheti külföldről, akinek elég digitálisan is, az pedig ugye körbenézhet az erre kialakított rendszereken, hiszen ott már Európából is megvásárolható lesz az alkotás. Annyiból szerencsésebbek vagyunk, hogy ha egy esetleges nagyobb hiba becsúszna a játékba, azt mi már kijavítja kapjuk meg, ellentétben ugye az amerikai vásárlókkal, akik majd várhatnak a javításra. De ne szaladjunk ennyire előre és ne legyünk vészmadarak, a játék készen van és már nem kell rá sokat várni. RPG fanatikusoknak kötelező választás lesz…
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyszerre több rossz hír is befutott az aranygyapjú legendáját feldolgozó Rise Of The Argonauts háza tájáról. Egy kicsit könnyebbé téve a feldolgozás élményét, kezdeném inkább egy jó hírrel, mivel azzal is szolgálhatok. Ez pedig nem lenne más, mint, hogy a játék végre aranylemezre került, tehát teljesen befejezetté vált. A játékvilágban jártasabb olvasók gondolom sejthetik, hogy az előzetesen most péntekre, azaz december 12.-re várt játékból nem lesz semmi, ezt ugyanis a gyártási munkálatok miatt a nem túl távoli december 16.-ra tették át. Legalábbis Észak-Amerikában...
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetehol kell letöteni a magyasositást?? aki tudja az vegyen fel msn re a cimem:[email protected] vegyetek fel létszi😄
maniac
16 éve, 3 hónapja és 2 heteKisöreg, magyarul jelent meg a játék. Milyen magyarosítás kellene. Ja, hogy letőtötted? Én kérek elnézést… De tudod mi a legjobb? Az, hogy vicces 2000 pénzt kérnek érte a boltban. Ez nehogy már sok legyen…