Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo még tavaly év végén beszélt egy új technológiáról, ami nem közvetlenül csak a gamerek számára készül, de mégis kapcsolódik majd valamilyen szinten a játékokhoz - most néhány új információ látott napvilágot az ügyben. Anno még Satoru Iwata mutatott be néhány tervet, amelyből az derült ki hogy az alvással kapcsolatos eszközről, illetve technológiáról van szó.
A most bemutatott szabadalmi dokumentumokból az derül ki, hogy a telefondokkoló és a digitális óra keresztezésére hasonlító eszköz elülső fele egy hangszórót, hátulsó része pedig egy projektort tartalmaz, ami a plafonra vetít.
A leírás szerint a különféle érzékelőkkel, hőmérséklet és páratartalom mérőkkel, kamerával, mikrofonnal és egy ismeretlen bemenettel ellátott hordozható terminál monitorozza a felhasználót és az alapján vetít képeket és közvetít hangokat, hogy az illető milyen hangulatban van.
Hogy a dokkolóba a Nintendo saját eszközét kell helyezni vagy egy okostelefon látható-e a képen az még mindig rejtély, viszont ami már biztosra vehető, hogy 2016-ban piacra kerül a titokzatos technológia.
mordorer
10 éve, 5 hónapja és 3 heteEz rejtélyesebb lett számomra mint volt! 😄
kpal
10 éve, 5 hónapja és 3 heteÉs ha nővel van az illető hogy reagál ?! 😄
csirkee
10 éve, 5 hónapja és 3 heteDe hát ilyenek már vannak már.
warriorautobot
10 éve, 5 hónapja és 3 heteHát ez nem hozott lázba… klassz lehet, de én nem nevezek be majd rá.
totyak
10 éve, 5 hónapja és 3 heteNem nagyon értem mire lesz jó. Én lefekszem, akkor elalszom, nem a plafont nézegetem. Különösen utálom is, ha lefekvéskor nincs sötét. Ebből meg nyilván fény jön.
marco
10 éve, 5 hónapja és 3 heteSzerintem ezt az olyanoknak fejlesztik mint én, aki képtelen normális időben elaludni. Gondolom majd halk nyugtató zene szól és tájképek vetülnek fel a falra hogy elpilledjek.
Persze rommá fogom hekkelni és pornót nézek rajta. 😄
winkl3r
10 éve, 5 hónapja és 3 heteRelax japán pornó moddal.. talán vásárlós🙂
Milyen lehet az ébresztő..?
marco
10 éve, 5 hónapja és 3 heteHangosan sikítva élvezős japán iskolás lánycsoport.
rdave
10 éve, 5 hónapja és 3 hete😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮
Hol lehet venni? 😄