Ezúttal friss információk birtokába nem jutottunk, de egy rakás képet azért csak sikerült begyűjteni róla. Így ha még nem tudtál betellni a látvánnyal, akkor most csillapíthatod az étvágyadat, remek, kis galériánkkal.
Az E3-on kiderült, hogy Chris Redfield barátunk nem lesz teljesen magára utalva. Az egykori S.T.A.R.S. veterán ezúttal a BSAA kötelékében teljesít szolgálatot, ahol egy Sheva nevű tünemény is csatlakozik emberünkhöz, hogy közösen tegyenek pontot az eddigi legkeményebb missziójuk végére. Sheva egy online kooperációs módozatban kelhet mácsónk segítségére, ez nagy meglepetés volt számunkra, örömmel fogadjuk, jövő március közepén PlayStation 3-on és Xbox 360-on egyaránt.
A legfrissebb állóképek szépen felsorakoztak, ha nem csal meg a híresen rossz memóriám, akkor most láthatjuk első ízben a játék HUD-ját, de jöhet a saller, ha most valótlan állítottam volna. Ez egy rettenetesen eltalált és jól összepakolt anyag lesz, nem kell nagyon hozzáértőnek lennünk ahhoz, hogy megelőlegezzük számára az eddig látottak alapján. Ehhez társul a Capcom nem kicsit rangos hírneve és máris garantált a sikere. A kétkedőket, már ha léteznek olyanok egyáltalán, alant fogjuk győzködni egy kicsit, hogy ezt bizony nem szabad kihagyni.