Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő részleteket osztott meg a rajongókkal a Morgan Stanley Technology, Media & Telecom Conference részeként Blake Jorgensen, az EA egyik első embere a kiadó érkező Star Wars-játékairól, amiből sokkal okosabbak nem lettünk ugyan, de a hype-ot ugyebár fenn kell tartani. Blake elsőként a Star Wars: Battlefront folytatásáról beszélt a közönségnek - amely várhatóan még idén érkezik -, így kiemelte a projekt kapcsán, hogy drámaian nagyobb lesz, mint az első epizód volt, sőt megerősítette, hogy több új Star Wars karakter is megtalálható lesz benne, amivel vélhetően a Zsivány Egyes mozifilm újoncaira kívánt utalni.
Jorgensen kiemelte továbbá, hogy az érkező Star Wars akciójáték remek lehetőséget ad majd arra, hogy még jobban megismerjük a Star Wars univerzumot – tehát vélhetően nem egy film feldolgozása lesz, hanem egy új sztori -, amelyben az akciók és a felfedezés egyaránt fontos szerepet kapnak majd.
Hogy ebben az esetben melyik érkező Star Wars akciójátékra gondolt Blake, az nem derült ki, ellenben az igen, hogy a Bioware bejelentésre váró alkotását leginkább a sci-fi jelzővel lehetne leírni, szóval ezúttal sem estek túl messze a fájuktól.
nefaria
8 éve, 10 hónapja és 3 heteNagyon jól hangzik! 🙂