Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután egy dög új anti-cheat rendszer élesedett a PUBG-ban, rengeteg játékos került kitiltásra, viszont úgy tűnik, hogy az új szisztéma a profi játékosokon is kifogott, ugyanis eddig 16 profit kapott el a rendszer. Bár egyelőre nem mindegyik kapcsán jött megerősítés, hogy valóban csaltak-e, ellenben például a Sans Domicile Fixe csapat tagjai bevallották, hogy valóban csaltak, illetve jelenleg a Pittsburgh Knights egyik tagja is vizsgálat alatt áll.
Leginkább azokat a játékosokat kapta el a védelmi mechanizmus, akik radarhacket alkalmaznak, miáltal ugyebár tudja az ember, hogy hol helyezkedik el a többi játékos a pályán, ami azért nagy szám, mert eddig nem igazán tudták észlelni ezt a fajta csalást semmilyen módszerrel. Nem hivatalos jelentések alapján a tiltáshullám jelenleg 30 ezer „áldozatnál” jár.
patrik94
7 éve, 3 hete és 6 napjaDe rühellem az ilyen nyomorultakat.
fighterlaci
7 éve, 3 hete és 6 napjaNa ezért sem játszom ezzel a szarral.
golem
7 éve, 3 hete és 6 napjaEleve nem kellett volna hogy bekerüljenek. Hihetetlen gagyik ezek a játékok.
mordorer
7 éve, 3 hete és 6 napjaMekkora patkányok az ilyenek. És előadják magukat mint valami nagy gamerek. Pfejjj.
bekecs
7 éve, 3 hete és 6 napjaMinden eredményt azonnal törölni kell az ilyenektől és végleges ban.
lonewolfhun
7 éve, 3 hete és 5 napjaHát igen, sokszor fura volt,hogy csak úgy leszedtek a semmiből, vagy lesen álltak rám…
Pusztuljon a férgese!!!
warriorautobot
7 éve, 3 hete és 2 napjaHogy ordítana az összes a fájdalomtól aki csak egyszer is csalást használt online játékban!