A legutóbbi koreai remek az Aion: The Tower of Eternity volt, amely elmúlt ősszel terjesztette ki csápjait az egész földgolyóra. Az NHN kiadó frissen bejelentett terméke nem csak a származási helyben és a műfajban kapcsolódik az Aionhoz, hanem a felhasznált technológiában is. Az NCsoft játéka ugyanis a Crytek CryEngine-jére épült, míg a most felfedett, meglehetősen furcsa nevű Project E:st ugyanennek a motornak a második generációját használja.
A látvánnyal tehát sok problémánk valószínűleg nem lesz, a többi pedig a fejlesztésért felelős Polygon Games munkatársainak ügyességén és leleményességén múlik. Sok információt sajnos nem osztottak meg velünk az illetékesek, annyit azonban elcsiripeltek, hogy a jövő heti Game Developers Conference-en, a Crytek standján vetítenek majd egy gameplay videót. Emellett azt is tudtunkra adták, hogy először Koreában tervezik elindítani a szervereket, majd szépen lassan elérhetővé teszik a játékot az európai és amerikai érdeklődők számára is. Az év során még számíthatunk egy zárt béta tesztre, amelyben előreláthatóan csak a távol-keleti ország lakosai vehetnek részt. Néhány képpel és egy sokat nem mutató, ám egészen korrekt trailerrel azért megdobtak minket a srácok, fogyasszátok ezeket egészséggel.
#tv#