Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy párszor már kifejtettem az ilyen hírek esetében, mi is a véleményem arról, hogy videójátékok figurái kerülnek filmvászonra. Nem szeretném magam unásig ismételni, de azt hiszem sokan gondoljuk úgy, hogy vakvágány az összes ilyen adoptáció. Legalább is nagyon úgy tűnik, hogy az eddigi tapasztalatok megbélyegzik ezt a gyakorlatot, s mikor felröppen egy-egy újabb megfilmesítésről szóló közlemény, a tapasztalt gamer már csak legyint egyet. Aztán legefeljebb pozitívan csalódhatnánk, ha nem úgy sül el a dolog, ahogy azt várjuk.
Ugyanakkor némi reménysugár a Prince of Persia: Sands of Time című filmmel kapcsolatban, hogy rendezője az a Mike Newell, akinek például a Donnie Brasco c. filmet köszönhetjük, de rendezett ő már Harry Potter filmet is, szóval viszonylag ismert figurája a filmes szakmának. A történetet az arab mondavilág ihlette, az azonos című játékból merít, a film hangulata pedig elsőre az ezeregy éjszaka meséit juttathatja majd eszünkbe. Ha minden igaz, még idén mozikba kerül a film, a bemutató előadás időpontja azonban egyenlőre bizonytalan.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteEngem valahogy nem hozott lázba a film, a játék sokkal jobb 😄