A legnagyobb újítás kétségtelenül a kétjátékos cooperative mód lesz, de a Valve sokáig dolgozott hogyan is tudná megoldani a hagyományos deathmatch arénás futkározást. Erik Wolpaw szerint a végén valami olyasmi lett az egészből, mintha a Portalt keresztezték volna a Speedballal (egy paintballhoz hason, az USA-ban nagyon divatos extrém játék). Pontot akkor lehetett volna szerezni, ha a labdát az ellenség kapujába juttatjuk, természetesen közben szükségszerűen portálokat is kellet volna használni.

És miért csak volna? Nos, mert a fejlesztés során kiderült, ez mindössze 2-3másodpercig élvezetes, aztán a játék totális káoszba fulladt minden alkalommal, ráadásul közben elvesztette minden sajátosságát ami a Portalt jellemzi. Így végül a Valve úgy döntött ez a módusz mégsem fog szerepelni a boltba kerülő verzióban, de mint már olyan sokszor a Valve történelmében, bátorítják a lelkes moddereket hogy valami hasonlóval majd próbálkozzanak meg.