Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hiába a páratlan sikerű Portal 2 kiadása, a Valve-fiúk emeletén bizony nem hagyott alább a sürgés-forgás, pedig jó okuk lenne hátradőlni a fekete bőrfotelben és semmitevősen élvezkedni, míg kiteljesedik a 'Portal-hatás': ehelyett a neves kiadó/fejlesztő együttes inkább a tegnapi napon bejelentette a játék "első DLC"-jét - ami pedig csakis annyit jelenthet, hogy jön még több is. Íme a hivatalos bejelentés szövege:
„Az elsőszámú Portal 2 DLC új tesztkamrákat (test chamber) biztosít majd a játékosoknak, ranglistákat, challenge-módot a single- és multiplayerhez, s még sok mást.”
A DLC-t egyébiránt valamikor a nyár folyamán óhajtják szabadjára engedni, s ingyenesen elérhető lesz az Xbox 360, PlayStation 3, valamint PC és MAC felületeken.
A Portal 2 április 19-én adatott ki, és jelenleg is tartja elképesztő 95%-os kritikai eredményét, amely minden további nélkül a 2011-es év legjobban értékelt játékainak sorába emeli a produktumot. Természetesen a játékosok sem restek dicsérni a Valve-brigád rendhagyó alkotását.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 3 heteNincs a Portal 2-ben alapból challenge mód?😮
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 3 heteúj teszkamrák? zsííír!🙂
marduk
14 éve, 8 hónapja és 3 heteCo-Op van csak
totyak
14 éve, 8 hónapja és 3 heteHA ingyenes lesz, már pedig úgy halottam, hogy az lesz, akkor mindenképpen érdekel. Egyébként nem szeretek nagyon fizetni apró-cseprő kiegészítőkért.
skyman
14 éve, 8 hónapja és 3 hetehuu az fain ha már tolják a DLC-t:d
Egyébként szerintem is az év játéka:d iszonyat jó