Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jó hírek minden epikus Mickey fanatikusnak, a Disney ugyanis a mai nap reggelén úgy gondolta, hogy rohamosan közeledve az év végéhez, végre pontos megjelenési dátummal látja el az egyelőre kizárólag Nintendo Wii masinára érkező Epic Mickey-t. Azt már korábban is tudtuk, hogy a játék valamikor novemberben kíván a boltok polcaira kerülni, ám ennél pontosabb nem állt a rendelkezésünkre ezzel kapcsolatban, ma viszont végre véglegesítettek az illetékesek, aminek köszönhetően Európában már november 25-én a boltok polcaira kerül a késztermék.
Érdekesség, hogy az európai országokba a Disney szerint nem tartozik bele Anglia, oda ugyanis csak egy nap késéssel érkezik meg Mickey egér kalandja, sőt, a tengerentúlon öt napot csúszik a nálunk esedékes datáláshoz képest, így az amerikai fanatikusok csak november 30-án vethetik bele magukat a mesébe, ami néhány lepukkant Disney karakterről szól, élükön Mickey egérrel, aki arra hivatott, hogy felrázza kicsit ezeket az elfelejtett hősöket. November 25-én tehát indulhat a nagy kaland!
totyak
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaAranyos játék lesz. A kevés normális Wii játék közül ez lesz az egyik.
dorcika
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaNaa, azért van jópár normális játék Wii-n is! 😄