Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts, illetve az EA Sports néhány órával ezelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy a szokásoknak megfelelően szeptember végéhez közeledvén kerül majd fel a boltok polcaira az aktuális FIFA-epizód is. A csapat bejelentette, hogy a FIFA 14 premierje itt az öreg kontinensen szeptember 27-én lesz esélyes, méghozzá első körben kizárólag PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, Xbox One-ra és PlayStation 4-re pedig majd a későbbiekben, a next-gen konzolok premierjét követően számíthatunk.
A játéknak egyébiránt ezzel egy időben világszerte elindultak az előrendelői akciói, így különféle Ultimate Team és egyéb bundle csomagokhoz juthatunk hozzá azzal, ha elővásároljuk a terméket, így érdemes körültekintően eljárni ezzel kapcsolatban. Addig is ne feledjük, szeptember 27-én itt a FIFA 14!
csirkee
12 éve, 7 hónapja és 4 hetejaj de jó kis hír…bár szerintem GTA kicsit a háttérbe szorítja majd őket