Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tulajdonképpen borítékolhatjuk a Spider-Man 2 érkezését, hiszen egy ekkora közönségsikernek a folytatása gyakorlatilag kizárt, hogy ne valósuljon meg, viszont most érkezett egy-két pletyka, ami még inkább felkorbácsolta a hype-ot. Egy Reddit-poszt jött, amit mindig érdemes óvatosan kezelni, hiszen könnyen meglehet, hogy kacsa az egész, de az illető szerint az Insomniac Games még idén nyáron lerántja a leplet a szoftverről, majd 2021 ünnepi szezonjában fog debütálni, természetesen PS5-ön.
A pletyka szerint Manhattan mellett Queens és Brooklyn is játszható pályarész lesz, valamint ismét lesznek szekciók, ahol Miles Morales felett vehetjük át az irányítást, sőt állítólag még szabad barangolásnál is játszhatunk vele. Arról is szól a fáma, hogy masszívan újradolgozzák a hálóhintázás játékmechanikáját, valamint Carnage, Venom és Mysterio egyaránt fel fognak bukkanni.
golem
5 éve, 10 hónapja és 2 napjaEz simán reális, feltételezem, a PS5 egyik húzócímének szánják.
patrik94
5 éve, 10 hónapja és 2 napjaAz lenne a nagy húzás inkább ha az új konzollal együtt jönne! 😉
muki
5 éve, 10 hónapja és 1 napjaEz mát tuti ps5-re jön majd.
totyak
5 éve, 10 hónapja és 1 napjaMég az előző rész sincs meg. Kicsit vacillálok, hogy kell-e nekem. Sokan mondják, hogy nagyon jó lett és a szuperhős filmek is bejönnek.