Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb szóbeszédek láttak napvilágot a mai napon a Kotaku magazin hasábjain a PlayStation 4 masinával kapcsolatban, amiről egy 90 oldalas, állítólagosan hivatalos PDF dokumentum árult el érdekes részleteket. Ennek köszönhetően kiderült, hogy a fejlesztők 8 GB rendszermemória mellett 2,2 GB videó memóriát is raknak majd a gépezetbe, amit négy darab Dual-Core AMD64 Bulldozer CPU fog meghajtani.
A legfrissebb információk szerint az első PlayStation 4 masinák Blu-ray meghajtóval, 160 GB-os merevlemezzel, 4 darab 3.0-ás USB és 2 Ethernet porttal, valamint egyéb szokásos kivezetéssel rendelkeznek majd.
Mint kiderült, a gépezet támogatni fogja a Sixaxis és a DualShock 3 kontrollereket is, de a dokumentumokból megtudtuk, hogy egy újabb vezérlőt is szeretne elkészíteni a Sony, ami formájában nem tér el nagyon a jelenlegitől, de információink szerint egy rejtélyes Share gomb mellett egy a PlayStation Vitához hasonlító multi-touch kijelző is helyet kaphat rajta. Ti mit gondoltok a fentiekről?
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteKépernyős kontroller szerintem halva született ötlet, de még az is elképzelhető hogy a Sony sikerre tudja vinni…
bennyray
12 éve, 11 hónapja és 4 heteKíváncsi leszek az új generációs konzolokra, talán itt az idő, hogy beruházzak egyre. 🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteEz nagyon jól hangzik, ha valóban ez lesz!😮
rdave
12 éve, 11 hónapja és 4 heteA kijelzős kontroller életképessége csak a kivitelezéstől függ. 🙂
A többi is helyén lenne… AMD Bulldozer meg külön öröm számomra. 🙂