PlayStation 3-ra is megjelenik a Ni no Kuni: The Another World

2010. június 24.
1.7030
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Famitsu magazin legfrissebb információira alapozva, hamarosan PlayStation 3 masinára is ellátogat az eleddig Nintendo DS exkluzívként ismert Ni no Kuni: The Another World.
 

Az információt egyelőre nem hivatalos közlemény kísérte, így sajnos sem fontos konkrétumokat, sem pontos részleteket nem tudunk közölni az esetről, de a japán magazin nagyon ritkán téved, és erősek a kételyeink, hogy éppen most lőtt volna mellé, főleg, hogy a játék simán megérdemel egy nagygépes verziót is.

Annyi tűnik egyelőre biztosnak a projektről, hogy a Level 5 és a Studio Ghibli kooperációjában készülődik, méghozzá magas felbontású, cel-shaded grafikával megáldva. Arról továbbra sem tudtunk meg bővebb részleteket, hogy milyen formában, és mennyire kerül átalakításra a Nintendo DS-en megtapasztalható játékmenet a nagy konzolon, sőt, megjelenési dátumról sem hintettek el információkat az illetékesek, de a magazin szerint a Level 5 stúdiója még ezen a héten minden kérdésünkre választ ad majd. Kíváncsian várjuk!
1 hozzászólás

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 12 napja

A két verziónak más más alcíme van, és mindkettőből van fent trailer. Azok alapján leszűrhető a játékmenetbeli különbség ... szerintem.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások