Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Smite, Paladins és Realm Royale mögött álló Hi-Rez Studios egyik alkalmazottja, Thomas Cheung, aki nem mellesleg még Twitch-partner is, most pedofília vádjával letartóztatásra került. Cheungot egy 21 napos művelet során tartóztatták le, mely az "Operation Interception" nevet viselte. A Georgia Bureau of Investigations kormányügynökség olyan egyéneket akart elkapni, akik hajlandóak voltak fiatalkorúakkal találkozót szervezni szex céljából - 21 ilyen személyt sikerült lebuktatniuk, köztük Cheungot.
Az ügynökség hivatalos sajtóközleményéből kiderül, hogy a legtöbb őrizetbe vett egyén 20 és 55 év között van, ráadásul akadtak olyanok is köztük, akik illegális drogok birtokában voltak. Huszonnégy digitális eszközt foglaltak le a művelet alatt bizonyítékként, amik a későbbiekben fel is lettek használva a procedúra során.
A 32 éves Thomas Cheung tettei kapcsán a Hi-Rez Studios kifejezte felháborodását, akik természetesen ezt követően azonnali hatállyal megszüntették a munkakapcsolatot vele, illetve a CCP Games-t is megrázta az eset, akiknél Cheung még 2017-ben dolgozott.
mordorer
6 éve, 11 hónapja és 2 heteAz nagyon kemény! 😮
ronalddo
6 éve, 11 hónapja és 2 heteDe minek csinálnak ilyet? 😮
tommy
6 éve, 11 hónapja és 2 heteGondolom a pénz motiválta.
hentes
6 éve, 11 hónapja és 2 heteJA, biztos szarul keresett…
warriorautobot
6 éve, 11 hónapja és 1 heteKomoly, de csak legyen börtönben az ilyen mocsadék emberek!