Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bethesda alaposan kiverte a biztosítékot a múlt hét folyamán a PC-s és a PlayStation 3-as játékosoknál, amikor Pete Hines egy elég flegma Twitter bejegyzést hagyott hátra azzal kapcsolatban, hogy ők aztán soha nem jelentették be a fenti két platformra a The Elder Scrolls V: Skyrim első kiegészítőjét, avagy a Dawnguardot. A kijelentést követően a tavalyi év egyik legjobb szerepjátékának PC-s és PlayStation 3-as rajongói szó szerint fellázadtak a hivatalos fórumokon, és hogy mielőbb lecsillapodjanak a kedélyek, Pete egy újabb Twitter bejegyzéssel jelentkezett.
Ebben ugyan nem kért elnézést a keresetlen szavakért, azonban nyugalomra intette mindkét platform fanatikusait, miszerint mindenki üljön vissza nyugodtan a helyére, hamarosan ugyanis hivatalos információkkal fognak szolgálni az expanzióval kapcsolatban.
Hogy miféle információkról van szó, az nyilván nem is lehet kérdéses, a hivatalos PC-s és PlayStation 3-as változatok készülte mellett ugyanis biztosan egy megjelenési dátum fog előkerülni a Bethesda mókazsákjából. Várjuk türelmesen a pillanatot!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteRühellem ezt a palit am. Kegyetlen beképzelt.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteMondjuk tud is valamit…🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteNa azért. Már kezdtem berágni!🙂
sasikaa
13 éve, 5 hónapja és 3 heteLehet hogy beképzelt, de letette azt a játékot az asztalra, amivel SOK-SOK évekig fog sok ember játszani. Személyszerint meguntam, de beleöltem 70 órát, egy olyan játékba, amihez keményen kellene angolul tudni. Na majd ha meglesz a magyarosítás, akkor újra előveszem, és tolni fogom, az tutti.