Nyilván a Microsoft erre egy óriási vigyorral reagálna, mondván, hol lesznek ők már akkor, el is felejtik a kurrens generációt, mire a Sony a mostani szerkentyűvel végre révbe érne. David Reeves a teknősbéka és a nyúl meséjéhez hasonlította a két óriás gigászi küzdelmét, melynek végén a PlayStation 3 győzedelmeskedik. Erős felhozatal várható szoftverfronton, árcsökkentés is lóg már a levegőben, szóval az eszközök valóban adottak, minden a piac, pontosabban a vásárlók reakcióitól függhet majd.
A Sony bevallottan hosszú távra tervezett a PlayStation 3-mal, tíz éves kifutási időt szánva a vélhetően hatalmas tartalékokkal rendelkező masinának, amelyből mostanáig csak nagyon keveset villantott meg valójában. Hogy bejön-e David Reeves jóslata, vagy sem, nem tudjuk megtippelni, hiszen rengeteg függhet attól, hogy a nagy ellenlábas mikor, mennyiért és milyen módon lépi majd meg a feltehetően közelgő generációváltást. Siettetni egyik sem szeretné, főként, hogy a vállukat egy gazdasági világválság is terheli mindeközben.