Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bigben Interactive kiadója bejelentette, hogy igencsak izgalmas projekthez adják hamarosan a nevüket, lévén ők adják ki a Black Shamrock és a Cyanide Studios kooperációjában készülődő Paranoia: Happiness is Mandatory című CRPG-t. Az alkotás valamikor 2019-ben érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, mint egy sötét és humoros taktikai szerepjáték, melynek alapját a Dan Gelber, Greg Costikyan és Eric Goldberg által megálmodott, hasonló című táblás RPG adja, ami a távoli jövőbe kalauzol el minket, egy mesterséges intelligencia által irányított, erős Fallout-hangulatot árasztó városkába.
Ebben a városkában, avagy név szerint az Alpha Complex-ben kizárólag klónok laknak, és a játékmenet célja, hogy a baráti számítógéppel együttműködve teljesítsük a különféle küldetéseket, miközben skilleket sajátítunk el, de csak úgy juthatunk előre, ha közben folyamatosan meghalunk. Kedvcsináló:
direktor
6 éve, 9 hónapja és 2 hete„csak úgy juthatunk előre, ha közben folyamatosan meghalunk”
Na hát ez egyedi lesz. 😄
patrik94
6 éve, 9 hónapja és 2 heteÉrdekes game lesz! xD
mordorer
6 éve, 9 hónapja és 2 heteNagyon beteg. Tetszik. 🙂
vape
6 éve, 9 hónapja és 2 heteDenagy. 😄