A történet érdekessége – aki nem tudná -, hogy a játék május 21-én jelent meg Európában, míg három nappal korábban a tengerentúlon, tehát alig három hete van a piacon, és rögtön 5 millióan vitték haza otthonaikba a Red Dead Redemption dobozkáit, ami egy rendkívüli teljesítménynek nevezhető. Hasonlóan szépeket mondhatunk az immáron két évvel ezelőtt megjelent GTA IV-ről is, amelyről kiderült, hogy közel 20 millió példány talált gazdára belőle a megjelenés óta. A Take Two emberei ugyanakkor csak az Xbox 360-as és a PlayStation 3-as dobozkákat számolták össze nekünk, amelyekből pontosan 17 milliós adatot közöltek számunkra, tehát erre a két platformra ennyi dobozka fogyott, ha viszont hozzávesszük a PC-s eladásokat, talán nem áll messze a valóságtól a közel 20 milliós érték sem. Feltételezzük, hogy nem lesz meglepő, ha a jövőben mindkét alkotás folytatást kap…
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Take Two legfrissebb üzleti jelentéséből nem csak az derült ki, hogy csúszni fog a komoly átformáláson átesett Max Payne 3, illetve, hogy milyen játékokra számíthatunk tőlük az idei esztendőben, lévén a csapat elhintette, hogy a két legnagyobb sikercímükből, avagy a Red Dead Redemptionből, illetve a negyedik Grand Theft Auto epizódból hány példány talált gazdára ezidáig. Kezdjük talán a friss üdvöskével, avagy a vadnyugati kalanddal, amely elképesztő, 5 millió eladott példánnyal büszkélkedhet már most.
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteA Red Dead jön pcre is?
skyman
15 éve, 7 hónapja és 1 heteNem hittem volna hogy már ennyit eladtak belőle.😄
Szép számok az biztos😄
hexhun
15 éve, 7 hónapja és 1 heteEkkora eladás után igazán rászánhatnának 1-2 hónapot a Red Dead átportolására PC-re 🙁 jó lenen gépen nagyon
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteÓóó hogyne, hogy aztán a GTA4 sorsára jusson, akkor már inkáb hagyják. Nemtudnak ezek portolni. A GTA4 még ma is alig fut el a gépemen amíg a Crysis hasít az összes többivel együtt maxon.
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 1 heteNemtudom Shade milyen géped van nekem a GTA4 maxon elfut, nagyon soakt toltam vele msot épp a kiegjeivel játszom azokkal is van már jó pár órám.
Konfigom Core2Duo 2.8 , 9600Gt 512Mb,2Gb RAM
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteNekem kintvan adatlapomon. Egy elég erős konfig, főleg a videókari.
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 1 heteJó géepd van nehogy már ne fusson elrajta rendesen .
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteOlyan medium beállításokon játszottam vele úgyis hogyha nagyobb rész felé néztem beszaggatott elég rendesen. Highon meg folyamatosan szaggatott. Az fps elég sokszor felment 50re is de egy szempillantás alatt leugrott 12re. Egy kalap f0s a portolásuk.
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 1 heteAzóta lehet javult a helyzet a portolásnál 🙂
AZért kiadhatnák a Red Dead Redemption-t PC-re mert kiprobálnám 🙂
lac
15 éve, 7 hónapja és 1 heteInkább csinálják meg PC-re, hátha nem lesz gány.
Ellenben ha jól tudom, te szoktál mindig panaszkodni arra, hogy semmi nem jön PC-re, akkor most miért vagy ez ellen?
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteHát mert nem elcsesznék ugyis?😄 Akkor már inkáb tartsák meg a hírnevet.
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteJavulni? Mi javult volna rajta? Attól, hogy tovább áll a polcon nemlesz jobb semmivel, ez nem bor. 😄
lac
15 éve, 7 hónapja és 1 heteAzért kíváncsi vagyok, hányszor fogom még tőled hallani, hogy „de xar, hogy ez sem jön PC-re”… Én úgy vagyok vele, hogy inkább adják ki. A GTA 4-et sem a portolást végző csapat tolta el, hanem az, hogy 20 helyre be kell jelentkezni/regisztrálni, mire játszani tudsz. Más kérdés, hogy kicsit optimalizálatlan volt, de az a patch-ek után sokat javult.
skyman
15 éve, 7 hónapja és 1 heteNekem semmi gondom nincs a GTA IV-el. Az ténym hogy sok a teendő a játék elött, ám ez csak épp egy kevés idő. Nekem sincs vmi hűde erős konfigom, ám mégis elbattyog rajta.
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 1 heteSzép teljesítmények! 🙂