Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A SanDisk műhelyében igen sok különböző dolog készül, hiszen a gyártó sosem arról volt híres, hogy egy-egy célcsoport számára kínálja termékeit. Egyik legfrissebb bejelentésük egy kicsit elfeledett kategóriában kíván érvényesülni, hiszen a SanDisk Clip Sport személyében egy mp3 lejátszó készüléket ismerhetünk meg. Ez a kategória az okostelefonok elterjedésével igencsak háttérbe szorult, sokan pedig egyenes temetik ezeket a gépeket.
A SanDisk még lát fantáziát ebben a piacban, igaz azon belül is az alsó réteget célozta meg új készülékével. Az új jövevény egyébként az atlétákat és az edzőtermet sűrűn látogatóknak lett kifejlesztve, hiszen egyrészt egy töltéssel akár 25 órás lejátszásra is képes, másrészt pedig könnyű súlya és csíptetője könnyen hordozhatóvá teszi.
Érdemes még megemlíteni a beépített rádiót, mely jól jöhet akkor, ha éppen a kártyafoglalatba nem helyeztük bele memóriakártyánkat és már unjuk a 4 vagy 16GB beépített memórián tárolt zenéinket. A széles színpaletta arra hivatott, hogy mindenki megtalálja az egyéniségének megfelelő modellt, melyet a kiválasztás után 40 vagy 70 dollárért (9-16000 Ft) vásárolhat meg.
kpal
11 éve, 11 hónapja és 1 heteennyiért nem tudom hogyan rúghat labdába ha már egy jó tó is tudja ezt
rdave
11 éve, 11 hónapja és 1 hetePersze a legtöbb ember nem fog feleslegesen plusz kütyüket vinni magával, de egy bizonyos rétegnek még valóban jó lehet.
totyak
11 éve, 11 hónapja és 1 hetePl. anyu nem hisz az okos telefonokban, de szeret zenét hallgatni. Neki van is egy Sandisk Sansa clip+ típusa és nagyon minőségi darab.
jatoo
11 éve, 11 hónapja és 1 heteNagyon jól néz ki ahoz képest hogy mp3.Ám azért egy-két jobb darabot is láttam.
rdave
11 éve, 11 hónapja és 1 heteAzért ilyen árból lazán vesz buta telefont, ami képes MP3-at lejátszani. 😄
jatoo
11 éve, 11 hónapja és 1 heteIgen.Abból a 70 dollárból már lehet venni egy butább telefont is.
totyak
11 éve, 11 hónapja és 1 heteSima kis gagyi telefonja van, ami nem bővíthető. Ezért pedig nem vesz új készüléket. Amúgy is ajándékba kapta tőlünk a Sansa-t.
rdave
11 éve, 11 hónapja és 1 heteJó, anyukád okát megértem, de valljuk be, nem sok ilyen eset van. Így nem is életképes már általános felhasználók körében az mp3 lejátszó.
Ezt is direkt ezért próbálják sport felé terelni.
nomarcube
11 éve, 11 hónapja és 1 heteLehet sikeres, de nagyon rétegcucc.
paulmarlow
11 éve, 11 hónapja és 1 heteSokszor eszembe jut -mint lumia 820 tulaj – az az idő mikor a kis MPIO lejátszómról nyomattam a zenéket…és kajak hiányzik. 😄