Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Örülhetnek a Level-5 által készített játékok rajongói, a csapat ugyanis bejelentette, hogy a jövőben nyugatra is szeretnék elhozni a Nintendo 3DS-exkluzív Youkai Watch című szerepjátékot. Akihiro Hino szerint erre ugyan csak 2015-ben kerülhet sor, de amennyiben az első rész már megjelent, vélhetően az egész széria követi, így megtudhatjuk, hogy miért is lett olyan népszerű Japánban ez a franchise.
A Youkai Watch-sorozat ugyanis csak a szigetországban több millió példányban látott napvilágot így első részéből 1,2 millió, folytatásából pedig 2 millió kópia kelt el, sőt mi több, utóbbi esetben ez az eredmény már a megjelenés utáni első hónapban jött össze.
fantis6
11 éve, 4 hónapja és 4 heteilyen játékok nem csoda , hogy népszerűek japánban 🙂
matyigeek
11 éve, 4 hónapja és 4 heteÉrdekes elég pokemon szerű