Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Tokyo Game Show keretein belül a NIS America csapata meglepő módon nem felejtette el a nyugati játékosokat sem, a kiadó ugyanis bejelentette, hogy jövő tavasszal Európában és Amerikában is megjelentetik a Japánban Hyperdimension Neptunia V cím alatt megjelent szerepjátékot, ami felénk a Hyperdimension Neptunia Victory néven fog a boltok polcaira kerülni. Az illetékesek azt ígérték, hogy valamikor a tavasz végéhez közeledvén fogják a boltokba küldeni alkotásukat a nyugati régiókban, méghozzá a tervek szerint csak és kizárólag PlayStation 3 konzolokra.
Aki esetleg nem tudná, a Hyperdimension Neptunia-sorozat az egyik legősibb szerepjáték-széria, amelynek gyökerei egészen az 1980-as évekbe nyúlnak vissza, méghozzá a 8-bites érába.
Sajnos egyéb információkat a Hyperdimension Neptunia Victory-val kapcsolatban egyelőre még nem kötöttek az orrunkra az illetékesek, de mivel hivatalossá vált, hogy Európában és a tengerentúlon is megjelenhet az alkotás, a jövőben bizonyára minden apró információ eljut majd hozzánk vele kapcsolatban.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteIsmét egy játék amit nem ismerek🙂