Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A brit kormány nyomozást indított az Xbox-szal, a PlayStationnel és a Nintendoval szemben, hogy komolyabban is megvizsgálják az online szolgáltatásaikat, azaz az Xbox Live-ot, a PSN-t és a Switch Online-t. Főként azt fogják tüzetesebben átnézni, hogy milyen áremelkedésekkel dolgoznak a különféle cégek a saját szolgáltatásaik esetében, mennyi játékot ajánlanak az előfizető tagok számára havonta, a rendelések visszavonása és vásárlások visszatérítése is górcső alá lesz véve, illetve az automatikus megújítás körülményeit is megvizsgálják.
A Competition and Markets Authority kormányügynökség végzi az egész nyomozást, a cél pedig az, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy mind a három vállalat üzletpolitikája legális keretek között működik. Persze egyelőre nem találtak semmi kifogásolhatót, de ha mégis valami turpisságra bukkannak, ami sérti a fogyasztóvédelmi törvényeket, akkor komoly következményekre számíthat az adott vállalat.
Ha esetleg te is panaszt nyújtanál be ezen szolgáltatások kapcsán, kattints IDE, majd az oldalon lévő elérhetőségek segítségével te is segítheted a kormányszerv nyomozását!
vape
6 éve, 9 hónapja és 2 heteAnnak is utánanézhetnének, hogy miért drágábbak a digitális játékok a fizikaiaknál, úgy hogy közben ki akarják nyírni a fizikai boltokat.
xelosz
6 éve, 9 hónapja és 2 heteez egy nagyszerű ötlet!
én szeretem a korongos verziót de ha a digitális mindig olcsóbb lenne jobban elcsábulnék 🙂
totyak
6 éve, 9 hónapja és 2 heteIgen, ez egy bitang jó kérdés. Szerintem arra alapoznak, hogy a kényelmes vásárlás érdekében hajlandóak az emberek többet fizetni. Én meg inkább elballagok a boltba dobozos kiadásért 😄
muki
6 éve, 9 hónapja és 2 heteKiváncsi leszek az eredményre de nagyon.
warriorautobot
6 éve, 9 hónapja és 2 heteNa ez érdekel, mi lesz a végeredmény, remélem jó. 🙂