Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Almost Human fejlesztőcsapatának legfrissebb bejelentései szerint a mai naptól fogva mindenki számára elérhetővé vált a Legend of Grimrock pályaszerkesztőjének publikus bétája, aminek köszönhetően bárki belekóstolhat a Dungeon Editor névre keresztelt programba. Az illetékesek elmondása szerint a pályaszerkesztő várhatóan egy ingyenes frissítésként válik majd elérhetővé végleges formában az alkotáshoz, így bárki, akár teljesen új világokat és játékokat is megalkothat a segítségével.
Az Almost Human ugyanakkor elsősorban azt várja, hogy alkotásához új kalandok, pályák és kihívások érkezzenek a rajongóktól, akik teljes egészében megkapják majd a fejlesztők által is használt szerkesztőprogramot, ami egyébiránt Steam Workshop támogatással érkezik, műveinket tehát szinte elkészülésüket követően azonnal megoszthatjuk majd másokkal is.
A Legend of Grimrock pályaszerkesztőjének kipróbálásához két feltételnek kell megfelelnünk, az egyik, hogy legyen egy Steam accountunk, a másik pedig, hogy vásároljuk meg a kiváló alapjátékot.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 6 napjaEgyik sincs🙂