Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kalends Publishing és a Yingpei Games csapata egy közös sajtóközleményt fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a kooperációjukban készülő Mercenary Ops című PC-exkluzív lövölde a nyár folyamán már végre a boltok polcaira kerülhet. Az Unreal Engine 3 által meghajtott cím az illetékesek szerint a legjobb taktikai elemeket elegyíti majd a hátsó nézetes akciójátékokkal, mindezt pedig pörgős kompetitív és kooperatív csapat alapú meccsekkel párosítva, online multiplayer módokkal kibővítve.
A Mercenary Ops-ban a tervek szerint nagy hangsúlyt fektethetünk majd a karakterfejlesztésre, valamint a legapróbb vele kapcsolatos beállításokra is, hiszen minden sikeres teendőnk után tapasztalati pontokkal gyarapodunk, amelyekből fejlesztéseket vásárolhatunk magunknak.
A játék pályáin egyébiránt aktívan használhatjuk a fedezékeket is, de nem árt óvatosnak lennünk, hiszen a tereptárgyakkal együtt ezek is elpusztíthatók lesznek, a 16 játékos közötti összecsapások izgalmai között pedig egy állandó fedezék sosem nyújt tartós védelmet.
A Mercenary Ops tehát a fentiek értelmében idén nyáron már megjelenhet, ám ennél pontosabb időpontunk egyelőre nincs ezzel kapcsolatban.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaUE3-al biztos nagyon bitang lesz!
shade
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaAlap dolog 😄
braddock
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaAz nem is kérdés!