Vagy akár meg is erősítheti az elméletünket. Sikeres lesz-e, vagy sem, mindenesetre közhírré tesszük, hogy még idén a polcokra kerül az NPPL Championship Paintball 2009, PlayStation 2, PlayStation 3, Xbox 360 és Nintendo Wii platformokon. A neve eleve elárul sokmindent a készülő, extrém sport adaptációról, de azért néhány konkrétum is dukál a bejelentés mellé, majd jöhet egy kis bámészkodás.

Nos, lesznek különféle játékmódok, úgy mint bajnokság, illetve online puffogtatás. A karrier módozat bevezet, a hogyan legyünk kezdőkből profikká folyamatába. A helyszínek a létező pályák autentikus leképzései lesznek, állítólagosan azok elrendezései is megfelelnek majd a hivatalos NPPL (National Professional Paintball League), Millennium European Paintball Series, valamint az XPSL leosztásoknak. A felszerelések is hivatalos liszenszel bírnak majd, tehát az összkép akár teljes is lehet.

A screenshot-ok között felbukkan egy pályakreátort demonstráló képkocka, ami arról árulkodik, hogy saját igényeinknek megfelelően is berendezkedhetünk a mókához. A polygon szereplők animációjáról a motion capture technológia gondoskodik majd. Pontos megjelenési dátum nem látott napvilágot, de valamikor idén számíthatunk rá, a fentebb említett platformokon.