Pontos dátum persze még koránt sincs, a srácok viszont elárulták, hogy a japán és az észak-amerikai megjelenés idén ősszel fog megesni, majd valamikor később követi az európai változat is. Utóbbiról nem tudunk közelebbit, talán majd a huszonötödikei, hivatalos bemutató után okosabbak leszünk ez ügyben is.
A Ninja Gaiden Sigma 2, a tavaly megjelent, Xbox 360 exkluzív, Ninja Gaiden II bővített, némileg átformált verziója lesz, immáron a PlayStation 3 programnyelvezetéhez igazítva. Még több fegyver és egy újabb Dead Or Alive-ból kölcsönzött karakter, a szépséges Ayane lesz játszható, Ryu Hayabusa mellett.
A fiatalabb generációnak suttogjuk diszkréten a fülébe, hogy a Ninja Gaiden volt korábban, Ryu onnan ugrott be vendégszereplőnek a később debütált Dead Or Alive szériába. Tette mindezt több ízben is. A Tecmo-tól nem éppen elegáns körülmények között távozó, Tomonobu Itagaki zöld színben játszó szíve most bizonyára hasadozik. Sebaj, a miénk repes!
rambo
16 éve, 10 hónapja és 4 napjaMit mondjak erre? Egy kissebb álmom vált valóra. 🙂
Very hard-on tuti kipörgetem, még ha fel kell áldoznom pár agysejtemet, akkor is. 😄
futuretro
16 éve, 10 hónapja és 4 napjaEgyből Te jutottál eszembe róla. 😄 Mondom majd Rambo úrfi befosik örömében. 😉 Tudom, hogy nagy kedvenced. 😎
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 4 heteSzia FutuRetro!
Szokásosan jó tesztet készitetél így elözetnek a Gamérol🙂!Mit is mondjak…Nekem idáig meg van szinte az összes megjelenése a Ninja Gaidenek sorozatoknak (Kivéve a Gameboyos verzioka) Ezek mellet a Dead or Alive sorozatok is meg vannak igazság szerint egytől egyig bejönnek így ez sem okozhat a számomra csalodást!Látam egy két helyen már róla trailereket és igencsak látványosak voltak amiket idáig láttam!Mindenesetre nagyon komoly game lessz!Egy kérdést enged meg😄!Igaz nem ide tartozo kérdés de a Shenmue 3-ról esetleg tudsz valami friss hírt?
Üdv Zizy
futuretro
16 éve, 5 hónapja és 4 heteSzia, Zizy! 🙂
Köszi szépen. A Shenmue III-ról semmi hír, sőt, pár hónappal ezelőtt Yu Suzuki mestert le is vették a kreatív pozíciójáról (írtunk is róla), ami újabb fekete felhő a folytatás felett. Privát véleményem szerint a Sega jelenlegi anyagi büdzséje nem teszi lehetővé egy ilyen volumenű játék megalkotását. Túl nagy a fejlesztési költség és túl nagy a bukás veszélye is. Sajnos az első két epizód sem robbantott bankot. Helyette viszont ha csak „Shenmue Ultra Light” is, de ajánlanám a Yakuza sorozatot, ami szintén remek, vérbeli Sega-s alkotás. Van is a második részről egy terjedelmes tesztünk a Játékőrület rovatunkban, olvasd el, ha még nem ismernéd. 🙂
Üdvöm, Zizy!