Bizony, kiváltság, hiszen a sorozattá bővült alkotás bár semmilyen újdonságot nem hoz a videojátékok világába, az igazi hack n slash, "megyek és darálok mindenkit, aki csak él" játékmenet szerelmeseinek bizony egy hosszú szerelem kezdetét jelentheti a játék második része. Most pedig néhány friss képen csodálhatjuk meg, hogy vajon miért!
A néznivalók tulajdonképpen három dologról árulkodnak számunkra első blikkre. Az egyik, hogy a Ninety-Nine Nights II eszméletlen pazar kinézetet birtokol majd. A másik, hogy ezernyi ellenfelet kell legyűrnünk az egyes pályákon, míg a harmadik az, hogy ezekből a vörös testnedv is csorogni fog rendesen, ezzel ugyanis nem spóroltak a fejlesztők. A játék ugyanakkor még tavasszal érkezik - van három hetük a mögötteseknek -, szerintünk azonban nem kevés csúszás elkönyvelhető lesz a célvonal eléréséhez, de mindez nem baj addig, amíg olyan képek érkeznek róla, mint például ezek itt: