Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hogy mennyire is lehet dinamikus egy kristály, arról fogalmunk sincs, ellenben azt igenis tudjuk, hogy a Tomb Raider fejlesztői bizony nem törik meg a reboot adta lendületet. A stúdió saját honlapján közzétett álláshirdetése minden további nélkül kikotyogja nekünk, hogy a fejlesztők máris egy újabb címen törik a fejüket - nem is akármilyenen: egy következő generációs címen!
A „jövő platformjaira” szánt „élvonalbeli, eredeti IP” címe mindeddig természetesen nem hangzott el, azzal mindazonáltal már tisztában vagyunk, hogy egy „külső nézetes akció-kalandjátékról” van szó, amelyről várhatóan még az év folyamán lerántják a leplet.
Kora januárban Meagan Marie, a cég közösségi igazgatója biztosított minket arról, hogy 2012 egy szerfelett izgalmas esztendőt jelöl majd a Crytal Dynamics történelmében…
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteHmm jól hangzik🙂
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteHmm jól hangzik🙂
braddock
13 éve, 6 hónapja és 3 heteNem is kicsit hangzik jól!