Nem csak a fanatikus gamerek várják az idei év E3 kiállítását, hiszen e hét folyamán Vince Zampella és Jason West is megerősítette, hogy a Respawn Entertainment is képviseltetni fogja magát a jeles eseményen. A csapat E3-as részvételét ugyan már biztosra vehetjük, ám hogy miféle meglepetéssel készülnek, azt egyelőre még nem tudni, mivel Vince Zampella elmondásából mindössze annyi derült ki, a team nem fog üres kézzel érkezni. Az FPS rajongók egyébként nem kis reményeket fűznek a csapat terveihez, hiszen ha valaki igazán ütős produktumot képes felmutatni a műfajban, akkor az a Respawn Entertainment lesz! Mindenesetre izgatottan várjuk a csapat E3-as felhozatalát!
Nem is olyan régen még csak találgattunk a Sony frissen bemutatkozó PlayStation 4 konzolja kapcsán, ám az idő azóta felfedte a következő generációs masina legapróbb részletét is, így már az sem titok számunkra, hogy elődjénél merőben eltérő felépítéssel fog megérkezni. A japánok next-gen gépével kapcsolatban az elmúlt napok folyamán, Clive Moody, a Codemasters vezető producere is nyilatkozott, és elmondásából kiderült, az újdonságra nagyságrendekkel könnyebb fejleszteni mint elődjére, ugyanis az utóbbi egy rendkívül egyedi és nehézkes architektúrával született meg annak idején. Az úriember elmondásából egyébként arra is fény derült, hogy az előbb leírtakkal ellentétben a GRID 2 nem fog elkészülni az új generációs konzolra, de az elkövetkező játékok esetében már mindenképpen megteszik eme lépést.
A csütörtöki napunk szele újabb Assassin’s Creed IV pletykákat sodort felénk, ugyanis egy külföldi magazin a játék egy állítólagos térképét húzta elő cilinderéből, ami mellesleg az 1775-ös Karibi-szigetek térségét festi le nekünk. Ebből máris ki lehetett következtetni, az Assassin’s Creed IV: Black Flag névre keresztelt alkotás története várhatóan az előbb nevezett helyszínen fog játszódni. Az események ezzel azonban még nem zárultak le, hiszen a meginduló lavina, na és persze Maniac boszorkányos update-hulláma újabb infókat hozott, mégpedig egy a Ubisoft hivatalos fórumán felbukkant dobozkép, illetve az azt megerősítő hivatalos megerősítés formájában! A kora délutáni órákra így már megtudhattuk, az Assassin’s Creed IV: Black Flag valóban kalózos fűszerezéssel fog megérkezni, méghozzá március 4-ei bemutató mellett!
A jelek szerint azonban nem csak az Assassin’s Creed IV érkezését várhatjuk, hiszen a most lezáruló héten a Capcom is hivatalos infókat közölt a Remember Me névre keresztelt alkotás kapcsán! Bár a tavaszi bemutatkozó elmarad, a beszámolóból megtudhattuk, hogy a szóban forgó produktum június elején már mindenképpen a boltok polcaira kerül, hogy egész pontosak legyünk, Észak-Amerikában június 4-én, míg Európában kicsivel később, június 7-én kaparinthatják meg a játékosok, méghozzá PC-s, PlayStation 3-as, illetve Xbox 360-as változat formájában.
Ha már a várakozásról így szót ejtettünk, érdemes megemlékeznünk a Kotaku által megszellőztetett rémhírről is, ugyanis a magazin beszámolója meglehetősen sötét színben tünteti fel a sokak által várt Star Wars 1313 jövőjét. De hogy miről is van pontosan szó? Nem másról, minthogy miután a Disney felvásárolta a Lucasfilm csapatát, a Star Wars 1313 fejlesztési munkálatait habozás nélkül jégre is tették! Ezzel gyakorlatilag pillanatok alatt el is szállt a remény, hogy a játékot az idei E3-on megcsodálhassuk, de hogy továbbmenjünk, ezek után már arra is mérget vehetünk, hogy a Star Wars 1313 2013 folyamán a boltok polcaira sem fog ellátogatni.
A mostani hét viszont azt is bebizonyította, nem mindenki tologatja jobbra-balra az aktuális projekteket, legalábbis ami a 4A Games fejlesztőgárdáját illeti, ugyanis a Deep Silver igazán jó híreket közölt a csapat aktuális munkájáról. Az elmondottakból már nem is olyan nehéz kitalálni, hogy a Metro: Last Light névre keresztelt alkotásról érkeztek újabb infók, méghozzá nem is akármilyenek, hiszen a hírből megtudhattuk, hogy a rajongóknak már nem is kell olyan sokat várniuk a játék premierjére, hiszen a neves eseményre már május 17-én sor fog kerülni, a kiadások között pedig a PC-s, a PlayStation 3-as, valamint az Xbox 360-as átiratokat üdvözölhetjük majd.
Az Electronic Arts háza tájáról is érkeztek friss infók, ugyanis Frank Gibeau, a cég fejese egy blogbejegyzésében megerősítette, a Battlefield 4 valóban el fog látogatni a következő generációs konzolokra. A hírből emellett még az is kiderült, hogy a szóban forgó játékot néhány szerencsés kiválasztott már élesben is megpillanthatta, ráadásul ezek után – legalábbis a beszámoló szerint – az osztatlan siker sem maradt el. A blogból sajnos az nem tisztázódott, hogy vajon a Battlefield 4 kizárólag csak next-gen masinákon fogja tiszteletét tenni, vagy esetleg a most is aktív szolgálatot teljesítő konzolok is megkapják-e a rájuk szabott átiratot, így ezzel kapcsolatban egyelőre csak a találgatás marad.
A Hét Blogja
Talán nem is létezik olyan gamer a galaxisban, akit hidegen hagynának az ingyenesen használható játékok, főleg ha olyan címekről beszélünk, mint a Plants vs. Zombies. Benny Ray által világra segített Hét Blogja az iPhone, iPod touch és iPad tulajoknak jöhet igazán kapóra, ugyanis ha elolvastuk a bejegyzést, nem kerülhette el a figyelmünket, hogy a Plants vs. Zombies mostantól már ingyenesen is beszerezhető az iOS-t futtató kütyükre! Köszönjük az újabb blogot, Benny Ray, na és persze a hasznos tippet!
dorcika
12 éve, 10 hónapja és 2 heteNagyon klassz lett, ment a soksok zöldujj! 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteAC4 jeeeeeeeeeee!!!!! 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteHihetetlen hogy a Metro időben jön! Rohadtul örülök neki!
marduk
12 éve, 10 hónapja és 2 heteGratulálok a hét blogjához Benny! 🙂 Kitettél magadért. 🙂 A Metro-s hír tényleg jó, én is örülök neki, hogy időben jön. 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteEzen a kalózos Assasssins creeden ki vagyok akadva. Érdekes volt az 1, utána a 2, a 3 már nagyon idióta kort fogott meg, az meg hoy kalóz na nemááááááááá.😄😄😄😄😄
red
12 éve, 10 hónapja és 2 heteJapánban teljesen természetes, ha a metró időben érkezik… 😄 Am meg én is várom már, csippantom az ilyen stílust kegyetlenül! 🙂
marco
12 éve, 10 hónapja és 2 heteRemember Me, Metro – ezeket ideide hamahama!!!!🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteA héten nem is volt szar hír…🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteEz egy jó hét volt, jó hyrekkel!🙂
bennyray
12 éve, 10 hónapja és 2 heteKöszönöm Marduk, de azért nem nagyon tettem ki magamért. Viszont sokkal mélyebb tartalommal rendelkezik az app, mint elsőre gondoltam. Lehet ha időm engedi hosszabb blogot is elengedek a PvZ-nek, mert lenne miről írni. 🙂
RED, neked külön köszönet a kiemelésért! 🙂
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 2 heteA kiemelés nem egyedi. Legalábbis remélem, hogy szavaz a csapat minden héten.
marco
12 éve, 10 hónapja és 2 heteMajdnem az egész csapat.🙂 Ez pontosan így van.
raiden
12 éve, 10 hónapja és 2 heteGratula Benny Ray.😉
bennyray
12 éve, 10 hónapja és 2 heteKöszi Raiden! 🙂
bennyray
12 éve, 10 hónapja és 2 heteAkkor kérnék egy listát, hogy kinek köszönjem meg, mint egy gálaesten!
Kezdve a családtól, a tanáraimon keresztül egészen a GC szerkesztőségéig! 😄
marco
12 éve, 10 hónapja és 2 heteElég ha csak a sablonszöveget elnyomod, tenkjú máj mádör máj fádor end….🙂