News.zip - a 2012. 43. hét legfontosabb hírei

2012. október 28.
3.5311
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A most lezáruló hét igazi meglepetéssel indított a PC-s gamerek számára, ugyanis a nevezetes hétfői napon a Firefly Studios csapata bejelentette, hogy újra előveszik a Stronghold játékok korábbi részeit, és azokat egy alapos ráncfelvarrás után újra elérhetővé teszik a rajongók számára.

Na de ez pontosan mit is takar? Nem mást, minthogy a stratégiai berkekben immár legendának számító Stronghold és Stronghold Crusader-t gyakorlatilag HD kiadásként kaparinthatják meg a játékosok, ámbár ez kissé csalóka megnevezés, ugyanis az illetékesek elmondása szerint a szóban forgó produktumok még a 2560 X 1600-as felbontással operáló kijelzőktől sem fognak zavarba jönni. Fontos tényező még, hogy a feltuningolt látványvilág mellett az átdolgozott játékok még tartalmazni fogják a Stronghold Warchest és a Stronghold Crusader Extreme tartalmakat is, megjelenésükre pedig november 1-én számíthatunk, méghozzá a hírek szerint kizárólag digitális formában.

Na és persze érdemes megemlékeznünk arról is, hogy e héten érkeztek meg a várva-várt Medal of Honor: Warfighter első értékelései is, amiket áttanulmányozva meglehetősen sötét jövőkép tárul elénk, legalábbis ami az FPS műfaj eme képviselőjét illeti. A korábbi tippelések és elvárások után hideg zuhanyként olvashattuk a pontozásokat, miszerint az Eurogamer a maximális tíz pontból mindössze ötöt ítélt meg a produktumnak! Ezután még reménykedve gondolhatunk arra, hogy a csapat talán még nem fogyasztotta el jól megérdemelt reggeli kávéját, ám ez az ábránd is szertefoszlik, amint megpillantjuk a NowGamer 6,5/10, a Games Thrist 6/10, illetve a Destructoid 5/10-es ítéletét. A tény, miszerint a Medal of Honor: Warfighter legjobb pontozása is mindössze 65 százalékos, nem valami biztató a sorozat rajongóinak.

Riasztóan alacsony pontokat kapott a Medal of Honor: Warfighter

Riasztóan alacsony pontokat kapott a Medal of Honor: Warfighter


Jó dolog a Twitter, hiszen nem egy alkalommal érkeztek rajta keresztül érdekes hírek. Nem történt ez másként e héten sem, hiszen ezúttal Paul Coleman, a Codemasters és a DiRT játékok fejlesztője tett közzé egy felcsigázó képet, mégpedig egy kurta "indulhat a spekuláció" megjegyzéssel megspékelve. Nos, ez nem valami sok, de a találgatásban nagy segítség, hogy a szóban forgó képen rally autó a főszereplő, így nem is kellett sok idő hozzá, hogy jó pár hozzászólással gazdagabb legyen a post, aminek eredménye egy újabb, tesztpályán trónoló versenyautós kép lett, megtoldva Coleman ismét szűkszavú megjegyzésével, miszerint egyelőre közelebbit nem árulhat el. A találgatások nagy része egyébként a DiRT 4 érkezését vetíti előre. Szerintetek?

Egyes találgatások szerint a DiRT 4 érkezésére számíthatunk

Egyes találgatások szerint a DiRT 4 érkezésére számíthatunk


Az elmúlt napokban persze a Nintendo sem ült csendben a babérjain, ugyanis a cég egy külföldi magazinnak tett nyilatkozatában kifejtette a Wii U-val kapcsolatos jövőbeni reményeit, na persze beleértve a hozzá fejlesztett szoftvereket is. A vállalat tervei között szerepel, hogy az eddigi eladási statisztikát jövő áprilisig további 5,5 millió eladott példánnyal szépítse, ami mellé 24 milliós játékeladási mutatót szeretnének felállítani. A Nintendo egyébként elárulta, hogy a 3DS-ből megjelenése óta 22 millió darab kelt el, méghozzá 64 millió program társaságában, ám a Wii még ezt is felülmúlta a 97 milliós eladásával.

Áprilisig további 5,5 millió Wii U eladását tervezi a Nintendo

Áprilisig további 5,5 millió Wii U eladását tervezi a Nintendo


A Mirror's Edge és a Dear Esther szülőatyja, Rob Briscoe is érdekes hírekkel szolgált nekünk, mivel egy interjú alkalmával néhány részletet felfedett legújabb projektjéről. A most készülő produktumot elsősorban a horror, illetve túlélőhorror műfajok rajongói fogják igazán értékelni, mivel az úriember elmondásából kiderült, a szóban forgó játékot a legendás S.T.A.L.K.E.R. ihlette. A Csernobilban játszódó szériával ellentétben viszont az újdonságban kevesebb szerepet fog kapni az akció, emellett a kalandot fegyverek nélkül kell túlélnie a játékosoknak, így borítékolható, hogy megjelenésekor egy nem mindennapi hangulattal megáldott videojátékot köszönthetünk. Izgatottan várjuk a további fejleményeket!

Rob Briscoe egy S.T.L.A.K.E.R. ihlette játékon munkálkodik

Rob Briscoe egy S.T.L.A.K.E.R. ihlette játékon munkálkodik


A PC-s játékosoknak a Rovio berkeiből is jó hír érkezett, ugyanis a vállalat és a Focus Multimedia egy közös bejelentésükben felfedte az alig néhány hete elrajtolt Angry Birds Star Wars számítógépes átiratának megjelenési dátumát. Az immár kőbe vésettnek tekinthető információk szerint a PC-s verzió Európába november 16-án fog megjelenni, viszont az Android és az iOS-t futtató készülékekre már kicsivel hamarabb, egész pontosan november 8-án telepíthető lesz a játék. A PC-kre szabott verzió felbukkanásával egy időben különféle Angry Birds Star Wars plüssök és figurák felbukkanására is számíthatunk.

Hamarosan már PC-re is megérkezik az Angry Birds Star Wars

Hamarosan már PC-re is megérkezik az Angry Birds Star Wars


A Hét Blogja:
A számítógépes gamerek alig néhány napja kezdhették meg az ünneplésüket a PC-s Deadlight érkezése kapcsán, azonban Neurotic legújabb blogjában igencsak fontos és egyben nyugtalanító híreket közölt velünk a produktummal kapcsolatban. A Deadlight és a horror ami vele jár! névre keresztelt írása valóban horrorisztikus, azóta több forrásból is megerősített eseményekről számol be, nevezetesen arról, hogy a szóban forgó játék a PC-k nagy részén mindössze egy "LOTDGame.exe működése leállt" üzenettel lepi meg a gamereket, nem pedig a játék élményével. Eleinte az AMD és nVidia videokártya driverekre gyanakodtak az érintettek, de ahogy arra már az eheti Hét Blogja is rávilágít, a megfelelő működéshez a Windows operációs rendszerek területi beállításait kell módosítani (részletes leírás a blogban). A játékosok elégedetlenségét csak tovább fokozza a fejlesztők Twitteren tett megjegyzése, miszerint: "Please be patient, the patch will be ready next week!". Köszönjük az újabb hasznos információkat, Neurotic!
csapata bejelentette, hogy újra előveszik a Stronghold játékok korábbi részeit, és azokat egy alapos ráncfelvarrás után újra elérhetővé teszik a rajongók számára.'>
4 hozzászólás

Vendég

13 éve, 7 hónapja és 7 napja

Stronghold yeeeeeppppppp, nagyon örülök neki!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 7 hónapja és 7 napja

Az szerintem is nagyon **** lesz. Nem is értem minek, Rovio szerint a legjobb gammájuk lesz. Hát a simánál biztos jobb mondjuk.wtf smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 7 hónapja és 7 napja

Angry Birds Star Warstól kivagyok....wtf smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 7 hónapja és 7 napja

Strongholdnak nagyon örülök!!!!mosolygó smiley

Blog megérdemli a dícséretet, hasznos infó!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja