A döntésben egyébként nagy szerepet játszott, hogy a Project Eternity vissza kíván térni a szerepjátékok klasszikus felépítéséhez, így nem meglepő, hogy a játék irányítása is a jó öreg billentyűzet és egér párosra lesz kihegyezve.
A kizárólagos PC-s címek bővülése azonban ezzel még nem ért véget, hiszen a TaleWorlds által közzétett információmorzsáiból megtudhattuk, hogy Mount & Blade 2: Bannerlord néven a fejlesztőcsapat hozzáfogott a 2008-ban megjelent Mount & Blade folytatásának elkészítéséhez. Bár a projektről egyelőre még nem tudni sokat, annyi mindenesetre már kiderült, hogy a készülő játék személyében egy az elődjére hajazó, sandbox alapú, akció és stratégiai hibrid produktumot köszönthetünk, méghozzá a tervek szerint valamikor a jövő év folyamán.
A számítógépes stratégák számára is kedvezően alakult a hét, hiszen a jelek szerint a The Creative Assembly fejlesztőgárdája továbbra is rendületlenül vívja „totális háborúját”, aminek köszönhetően meg is érkezett a készülő Total War: Rome 2 legelső videója, ami az illetékesek nyilatkozata szerint jó pár in-game jelenettel is meg van fűszerezve. A mozgóképeket tekintve a játék rajongói elégedetted dörzsölhetik össze tenyerüket, hiszen a 2013-ban megjelenő Total War: Rome 2 elődjével összevetve immár légyegesen szebb külsővel fog megérkezni.
Viszont a hét eseményeiből kiderült, nem csak az új címek megjelenésére számíthatnak a játékosok, ugyanis a BioWare tervei között szerepel, hogy novemberben egyetlen csomag formájában kiadja az eddig megjelent összes Mass Effect részt, így akik eddig elmulasztották a beszerzését, hamarosan egyetlen kiadás formájában ezt pótolhatják. A Mass Effect Trilogy névre keresztelt gyűjtemény értelemszerűen a játék eddig elkészült három részét fogja tartalmazni, viszont az ilyenkor megszokott extra tartalmak mibenlétéről egyelőre nem érkezett felvilágosítás.
A trilógiák sora azonban ezennel még nem ért véget, mivel hasonló ötlettel jelentkezett a UbiSoft is, ám ezúttal az Assassin’s Creed Ezio Trilogy névre keresztelt kollekció érkezésére számíthatunk, mégpedig a tervek szerint november 13-án. A szóban forgó csomag a játék Assassin’s Creed II, Assassin’s Creed Brotherhood és Assassin’s Creed Revelations részeit foglalja magában, viszont a dolgok jelenlegi állasa szerint az Assassin’s Creed Ezio Trilogy egyelőre csak PlayStation 3 konzolokhoz lesz elérhető, 40 dolláros áron.
A UbiSoft tarsolyában azonban maradt még meglepetés, ugyanis Alain Martinez kifejtette, hogy a cég jövőbeni üzleti modelljére nagy hatással lesz az egyre népszerűbbé váló free to play megoldás. Az elhangzott bejelentés bár meglepő, mégsem nevezhetjük teljesen váratlannak, mivel a vállalat a közelmúltban már több kisebb, ingyenes projektjét is beharangozta.
A Hét Blogja:
A Hét Blogja címet ezúttal Neurotic által megkomponált rövid, ám lényegre törő Steam szimpátia blog poszt! bejegyzése nyerte el. A bloghoz érkező érdekesebbnél érdekesebb hozzászólásoknak köszönhetően a Valve rendszerét nem ismerők tucatnyi hasznos információval lehettek gazdagabbak, felfedezve annak pozitívumait és negatívumait egyaránt. Ezúton is köszönjük a hasznos és ismeretterjesztő blogot, Neurotic!
csirkee
13 éve, 3 hónapja és 2 hetehuuu de jó kis összefoglaló 😮 már hiányzott 🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteHol volt eddig a news.zip?😮 Már hiányoltam, örülök hogy újra van!🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteME Trilogynak rohadtul örülök!
marco
13 éve, 3 hónapja és 2 heteÖrülünk hogy vártátok vissza.🙂 Volt egy kicsit hosszabbra nyúlt nyári szünet, de RED mester most már újra összekalapálja nektek hétről hétre a legérdekesebbeket.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteJaja már hiányzott.🙂
fabre
13 éve, 3 hónapja és 2 heteKapitány vitte régen, de nagyon eltűnt. Azóta sem olvastam cseten, hogy mi van vele, de gondolom kérdezték már csak pont nem voltam fent.😄
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteUbisoft hozzáállása kikészít. Legalább ők ne mennének el a gusztustalan f2p irányba. Szégyen.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteMiért pont ők maradnának ki? Mindenki ezt csinálja, nem is csoda. Nagy biznisz.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteEz a Project Eternity akkor végülis mire fog megjelenni?😮
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 hetemobilra szvsz
maniac
13 éve, 3 hónapja és 2 heteKizárólag PC-re! Természetesen!